Cikkünk alján megtekintheti, hogy repül Superman!
Rengeteg hír és még több vélemény érkezett az elmúlt héten Facebook oldalunkra. Felütésként mondjuk vegyük elő azt a cikkünket, amelyben beszámolunk arról, hogy az Országgyűlés hétfői ülésén újból felmerült a havi negyvenhétezer forintos megélés kérdése (és amire Czomba Sándor úgy reagált, hogy szerényen meg lehet élni annyi pénzből). Ezt a múlt héten – ahogy arról be is számoltunk – Pintér Sándor belügyminiszter is alátámasztotta a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában. Tekintettel arra, hogy olvasóinkat a guta kerülgette a "47 ezres" témában, csak a modorosabb bejegyzések közül válogattunk. Anikó például azt kérdezte a belügyminisztertől, hogy a „város közepén vajon melyik szobában kívánja a termelést (…)?” Folytatta: „ja, vagy vesz termőföldet, gépeket nekünk? Termeljen ő meg a fogyatékos társasága!” Józsefné végigkiabálta a bejegyzését: „folytatódik ez a téma, és ráadásul olyan emberek szólalnak meg, akik milliókból élnek. Fogják már vissza magukat, panelben próbálja meg a Pintér úr a háztáji pótlást!” István rendkívül visszafogottan reagált a többséghez képest: „mást jelent a megélni, mint az életben maradni… nagy különbség!” Géza pedig időutazásra invitálta az érintetteket a bejegyzésével: „a 20. század 60-as éveiben meg lehetett élni!”
A belügyminiszter egyébként Vona (Zázrivecz) Gáborral, a Jobbik elnökével vitatkozott a Corvinus Egyetemen – Török Gábor politológus moderált. Az intézményben tiltakozók várták Vonát, erre is számos olvasó reflektált. Zsuzsa szerint például „Vonát be sem kellett volna engedni… nem hogy még meghívták”. Margó úgy vélekedett, hogy „nem csak három fiatalnak kellett volna tiltakozni!” Katalin aláhúzta: „a szervezőt terheli a felelősség! Igen, minden jóérzésű (embernek), nem csak hallgatónak kellett volna tiltakozni a rendezvény ellen!” Péter pedig egy másik olvasói bejegyzésre reagálva azt írta: a „legszomorúbb ebben az, hogy Vona a belügyminiszter társaságában üldögél, nem börtönben!”
És most egy Németh Lászlónézás erejéig ugorjunk vissza a T. Ház hétfői ülésére. Egy jobbikos képviselő a Malév csődjével kapcsolatban interpellálta a nemzeti fejlesztési minisztert, és azt hányta Némethné szemére, hogy a Malév csődje ügyében eddig nem szólalt meg. Némethné papírból olvasta föl válaszát, közben szemmel láthatóan ideges volt, nem kicsit, nagyon: remegett a hangja. A Malév csődjéért nem tartotta magát felelősnek. Olvasóink – mint például Adrienne – szerint kár volt, hogy felszólalt. Bálint pedig – maró iróniával – megdicsérte Némethnét: „olyan szépen, tárgyilagosan beszél (…) megnyugtató, hogy ilyen hozzáértő szakemberek kezében van az ország sorsa!”
Ismét ugrunk, de továbbra is a politikusoknál maradunk: kedden Szájer József nyilatkozatát idéztük, aki szerint „Orbán Viktor nem Superman, követ el hibákat”. Ezzel olvasóink többsége is egyetértett. Ferenc szerint „valóban nem az, sőt…” Attila bejegyzése már keményebb hangot ütött meg: „tényleg nem szupermen, hanem dilettáns pancser…” Sándor inkább Orbán Viktor pártját fogta: „lennének csak Orbán helyében, megnézném, h mit kezdenének egy végletekig eladósított és kifosztott gyámság alatt lévő országgal?” Piroska pedig sajnálja, hogy a miniszterelnök nem szuperhős: „kár, pedig lehetne… jól elszállhatna…”
Az elmúlt hetekben egyre-másra visszatérő hír, hogy füstöl a metró. Hétfőn például a Batthyány téri megállóban a 2-es vonalon okozott galibát a műszaki hiba, emiatt nem járt a metró a Deák tér és a Déli pályaudvar végállomás között. Mivel László nevű olvasónk szerint ez már nem is hír, ugorjunk: Csurka István temetése is kiverte a biztosítékot több olvasónknál – ahogy arról beszámoltunk, a Nagy Imre Társaság tiltakozott az ellen, hogy Csurkát az '56-os hősök parcellájában temették el. Joe nevű olvasónk erre csak annyit írt, hogy „majd újratemetik, nem ő lesz az első”. Orsi pedig abban reménykedik, hogy Csurka „zsidó kisfiúként születik újjá”. Dóra első gondolata az volt a hírre, hogy „nem kellett volna konzultálni mielőtt eltemették?” Költői kérdésében érdekes szempontot húzott alá: „nem kegyeletsértés? Az elhunytak hozzátartozói mit érezhetnek most, 56-osokra gondolok…”
Arra a hírre, hogy elkezdték a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatát szintén sokan felkapták a fejüket. Tünde – szinte kiabálva – azt kérte, hogy „inkább a törvényhozókat” vizsgálják felül. Vali egyetértett Tündével: „a képviselőket, illetve a juttatásaikat vizsgálnám felül, nem a beteg embereket. Az ő sok milliójukat”. Ildikó a pesszimista frontot erősítette: „lassan már odajutunk, hogy a hallottakból is hasznot akar húzni ez a kormány.”
Azt sem hagyták szó nélkül olvasóink, hogy büntetlenül gyülekezhetett, zsidózhatott és masírozhatott Budapesten egy több száz fős neonáci horda. Éva szerint „szép és jó dolog a demokrácia, a szólásszabadság! De miért pont szélső jobb felé kell ezt szélesíteni?” Egy másik olvasónk, Joli, pedig azt vetette fel, hogy „Pintér erről mondjon véleményt, ne arról, hogy mennyiből lehet megélni!!!!!!!!!!” A becsületnapi megemlékezésből a Magyar Nemzeti Gárda is kivette a részét. Olvasóink túlnyomó többségének ez nem tetszett. Éva kérdezett is: „ez nagyon undorító. történelemtanárok hol vagytok?” Zsolt pedig arra kíváncsi, hogy „miért engedjük, hogy ez a csürhe használja a magyar nevet, mint előtagot? Rossz hírt hozva ezzel Magyarországra, és szégyent hozva ránk, magyarokra?!”
Az is felröppent a közelmúltban, hogy Orbán Viktor ellen valakik puccskísérletet kíséreltek meg. Gergely ezt vitatta, mert szerinte „ő maga a puccs”. Gábor pedig azt kívánta, hogy „bár lett volna…” Ildikó szerint mindez csak „terelő hadművelet, maszatolás”.
Arra a hírünkre, miszerint Gyöngyöspata jobbikos polgármestere, Juhász Oszkár fegyveres képeslappal kívánt békés ünnepeket (amelyre a TASZ romaprogramjának a blogja hívta fel a figyelmet) olvasóink közül Lajosné azt írta, hogy a „stílus maga az ember!”. Tamás kérdésben fejezte ki döbbenetét: „Békés??? Akkor milyen a békétlen? Van otthon RPG-je is? Cuki.” Jenő pedig – a faluvezetőre utalva – átkeresztelte a települést: „gyöngyöspatológiai polgármester.” Zoltán bizakodóra és bizalmasra vette a formát: „remélem, Oszikám, hogy MAGYAR, a FÉG által gyártott fegyverekkel pózolnak a cimboráid!”
Hír volt az is, hogy az ATV Egyenes Beszédben a Rétvári Bence államtitkár kijelentette: a kormány nem módosítja az Alaptörvényt, az uniós kifogások ellenére sem. Rita kommentjében árnyaltan visszakérdezett: „miért nem? És ha az IMF nem akarja majd ránk erőszakolni a védőhálót, akkor sem?” Balázs szerint „alaptörvény nélkül is simán menne minden… de főleg kormány nélkül”. Matthias pedig szellemesen csak annyit felelt a Rétvári-bejelentésre, hogy „majd módosítjuk a kormányt!”
ML - atv.hu

