Az akkor még csak leendő német diktátor, még első világháborús német katonaként 1917-ben összeszűrte a levet az ellenséggel. A Telegraph brit lap úgy tudja: Németországban és Franciaországban is új bizonyítékok kerültek elő, amelyek alátámasztják, hogy Hitler a harcok szünetében udvarolni kezdett egy tizenhat éves francia lánynak. Charlotte később elmesélte: hosszú sétáikat egyáltalán nem élvezte, mivel Hitler hosszú beszédeket tartott számára ismeretlen témákról.

A kapcsolatból 1918 márciusában gyermek született. A kis Jean-Marie-t a többi gyerek csúfolta, mert közismert volt, hogy német az apja. A fiút végül egy Loret nevű család fogadta örökbe.

Jean-Marie Loret a II. világháborúban harcolt a németek ellen, és Clement néven részt vett a francia ellenállásban is.

Anyja csak a háború után, nem sokkal halála előtt mondta el neki, hogy ki volt valójában az apja. Hitler fia ezután a munkába temetkezett, hogy ne essen depresszióba. A múltját viszont kutatni kezdte, így derült ki, hogy a vércsoportja egyezik Hitlerével, és a kézírásuk is hasonló. A Le Point által közreadott porték pedig a két férfi hasonlóságáról árulkodnak.

Egy könyvet is írt 1981-ben Apád neve Hitler címmel. Ezt várhatóan most ismét kiadják az új bizonyítékokkal alátámasztva. Hitler fia 1985-ben, hatvanhét éves korában hunyt el.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu