A levelet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyik csíkszeredai aktivistája küldte a székelyföldi város RMDSZ-szervezetének. A rövid levél szerzője azt írja, hogy egész Erdély telematricázásának ötlete – Tőke Ervin csíkszeredai EMNP-elnök állítása szerint – magától Tőkés Lászlótól származik.

A csíki RMDSZ közleménye úgy fogalmaz: „Az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének tagságát nem lepi meg ez, hisz hasonló eszközök igénybevételétől eddig sem tartózkodtak az EMNP képviselői. Pártelnökük, Toró T. Tibor egyenként hívogatta az ősz folyamán az RMDSZ csíkszéki helyi tanácsosait, hogy tanácsosi tiszteletdíjuk megfizetése mellett és egy jövőbeni EMNP-listán betöltött vezetői pozíció reményében lépjenek ki az RMDSZ-es tanácsi frakciókból. A próbálkozás azonban nem járt sikerrel, nem kaptak egy árulót sem Csíkszéken, pedig fizettek volna érte.”

A közlemény hangsúlyozza: „míg a magyarországi közpénzből fenntartott pártirodákban működő EMNP reménytelen politikai akcióira dől a pénz Budapestről a gazdasági válság közepette, közben pénzszűke miatt a csángók magyar nyelvű oktatását működtető rendszer csutakra kerül, a szórványkollégiumok nem kapják meg a kellő támogatást, és több tízezer erdélyi magyar iskolás múlt évi oktatási támogatása nincs kifizetve”.

Az RMDSZ szerint „matricázásra, fűtött pártirodák tucatjaira, a kommunista időkre emlékeztető módon fizetett párttitkárokra, sőt fizetett párttagokra, szavazatvásárlásra van pénz, de az oktatási támogatás kifizetésére nincs”.

A közlemény végül fölszólítja „az EMNP országos és csíkszéki vezetését, hogy hagyjon fel közösségünket romboló tevékenységével, hagyja abba a közforrásokból fedezett mocskolódó kampányait, és ha már nem tud használni a székelyföldi és a csángóföldi magyarság ügyének, legalább ne okozzon az eddiginél több kárt”.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu