Többször, többféleképpen, de lényegében mindig ugyanazt a választ adta az újságíróknak a Fidesz frakcióvezetője. Vagyis Lázár János tagadta, hogy Orbán Viktor személye és Magyarország elleni puccsról beszélt volna a párt évadnyitó frakcióülésén.
A kormányfő még a kormányhoz közeli Magyar Nemzet szerint is azt mondta: a CNN is részt vett a lejáratásban, amelyben hazai és külföldi diplomaták is aktívan segédkeztek. Lázár szerint a miniszterelnök azért sem mondhatta ezt, mert ilyet nem szokott mondani.
„Aki ismeri a miniszterelnököt, az tudja róla, hogy személyes típusú dolgokkal nem szokott foglalkozni. Miután ő Magyarország miniszterelnöke, ezért az ország dolgaival szokott foglalkozni” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Lázár János.
Néhány órával később már árnyaltabban fogalmazott a Fidesz ügyvezető alelnöke. Kósa Lajos az MTV Az Este című műsorában azt mondta: Orbán Viktor a Magyarországot ért markáns támadássorozatról beszélt, de a „puccs” szót nem használta.
„Arról beszélt a miniszterelnök, hogy milyen benyomásai voltak abban a kontextusban, hogy akár, minthogyha valami komplett világ-összeesküvés lenne Magyarország ellen” – fogalmazott a Magyar Televízióban Kósa Lajos.
A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke levelet írt a CNN alelnökének, amelyben tájékoztatja a magyar miniszterelnök kijelentéséről. Molnár Csaba Orbán Viktortól pedig azt kéri, hozza nyilvánosságra a puccskísérlet bizonyítékait.
„Egyre inkább egy beteges elme hazudozásaival találkozhatunk. Hogyha ezt egy magánember teszi, az nyilván az ő saját problémája. De hogyha egy miniszterelnök szakad már el ennyire a valóságtól és a saját maga teremtette mesevilágban próbál létezni, az egy egész országnak okoz most már problémát” – közölte sajtótájékoztatóján a volt kancelláriaminiszter.
A puccskísérletről kiszivárgott híreket fideszes politikusok az ATV Híradójának is megerősítették. Egy napig pedig hivatalosan senki sem cáfolta meg Orbán Viktor szavait.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu

