Rendőri intézkedés közben rosszul lett majd meghalt egy férfi szombat reggel Budapesten, a férfihoz a szülei hívták ki a rendőrséget, mert anyját többször megütötte, megrúgta, apját pedig késsel fenyegette – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivőjére hivatkozva az Origo.

A szülők kora hajnalban hívták a rendőrséget a XXI. kerületi Óvoda utca egyik társasházi lakásába, mert harmincegy éves fiuk súlyosan bántalmazta őket – közölte a rendőrség. A fiatalember hirtelen jött dührohamában összetörte a lakás bútorait is. A helyszínre érkezett kerületi járőröknek a segítséget kérő apa a negyedik emeleti ablakból ledobta a kulcsot, és közölte, hogy a fia a lépcsőházba ment, és kés van nála – közölte a BRFK szóvivője.

A rendőrök a lépcsőházban találkoztak egy feltűnően zavartan viselkedő férfival, aki egy kerékpárral a kezében jött le a lépcsőn. A rendőrök intézkedés alá vonták, de a férfi az együttműködés helyett azonnal, minden látható indok nélkül a járőrökre támadt. A nála lévő kerékpárt a rendőrökre dobta, majd ütni és rúgni kezdte őket. A dulakodás közben a férfi megszerezte az egyik rendőr leesett könnygázspray-ét és lefújta a rendőröket.

A rendőrség közlése szerint a járőrök testi kényszer alkalmazásával megtörték a felbőszült, önuralmát vesztett férfit, és megbilincselték. Az őrjöngő férfi az intézkedés után rosszul lett, a közben segítségként odaérkező további rendőri erők azonnal mentőt hívtak hozzá, a bántalmazott szülőkhöz és láthatóan sérült kollegáikhoz. A zavart férfiról levették a bilincset, ruházatán könnyítettek, és megkezdték az elsősegélynyújtást.

Az Országos Mentőszolgálat az Origo kérdésére azt közölte, hogy a mentők kiérkezéskor a férfi már élettelenül feküdt, több mint háromnegyed órán át próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Halálának okát igazságügyi orvosszakértő fogja megállapítani. A mentők további négy sérültet szállítottak kórházba, fejsérülésekkel, zúzódásokkal.

Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – közölte a BRFK szóvivője.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

Origo