A munka mellett a magánéletben is egyre több időt tölt együtt a nyolcvanas években még egymással versengő Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone – legalábbis egy fotó tanúsága szerint, amelyen a két akciósztár együtt fekszik a kórházban. A képet Schwarzenegger tette közzé nem sokkal azt követően, hogy kiderült, A feláldozhatók II. után hamarosan újabb filmen fog együtt dolgozni Stallonéval, és a kísérőüzenetében azt írta: mindketten az előző forgatáson szerzett vállsérüléseiket operáltatják, hogy újult erővel láthassanak majd munkához.
„Rengeteg akciójeleneten, kaszkadőrmutatványon és fizikai megpróbáltatáson vagyok túl A feláldozhatók II. és a The Last Stand forgatása után, ezért itt volt az ideje, hogy egy kicsit rendbe rakassam a vállamat. És nézzék csak, ki állt mögöttem a sorban a maga vállműtétjére várva” – tréfálkozott Schwarzenegger, majd arról is biztosított mindenkit, hogy nem véletlenül mosolyognak mindketten a képen: „Most már készen állunk rá, hogy folytassuk a mókázást és az akciójeleneteket a következő közös filmünk forgatásán.”
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
storyonline.hu, totalprosports.com
