Korózs szerint Orbán Viktor elveszítette realitásérzékét, miután évértékelőjében ismét hitet tett az egykulcsos adó mellett, amivel bizony csak nagyon kevesen jártak jól.
Az MSZP-s képviselő például elmondta, hogy akinek január 1-jétől változott a státusza, az nem vehet igénybe semmilyen kompenzációt, így például a kismamák januártól akár 9-10 ezer forinttal is kevesebb gyest kaphatnak.
A képviselő szerint a Fidesznek az MSZP folyamatos hibáztatása helyett inkább a négy év alatt beígért négyszázezer munkahely megteremtésével kellene foglalkoznia, ebből ugyanis eddig egy sem jött létre.
Magyarországon ugyanis jelenleg félmillióra tehető a munkanélküliek száma, az állástalanok aránya pedig Észak-Kelet Magyarországon kétszerese az országos átlagnak, mutatott rá a képviselő. A munkanélküli ellátást ráadásul az eddigi 9 helyett 3 hónapra csökkentették, a közfoglalkoztatást pedig 4 órában határozták meg, vagyis Korózs szerint hazugság a kormány azon állítása, miszerint a közmunka jobb megélhetést biztosít, mint a munkanélküli segély.
A képviselő megjegyezte, a munkanélküli segély folyósításának lejártával a munkanélküli személy társadalombiztosítása is megszűnik.
Korózs véleménye szerint az áfa 27%-ra történő emelésének oka egyértelműen az egykulcsos szja által teremtett 540 milliárdos költségvetési hiány, pedig az emberek terhein már egy 2-3 százalékos áfa-csökkentés is könnyítene.
A képviselő úgy véli, a tb szociális adóra történő átnevezése helyett inkább annak csökkentésére lett volna szükség.
Azzal pedig, hogy az adójóváírást ilyen drasztikus módon eltörölték, a kormány az MSZP-s képviselő szerint a közepes keresetűeket is egyik napról a másikra ellehetetlenítette.
Az mindenesetre biztos, hogy ha rajta múlik, akkor az MSZP nem vesz részt a Fidesz a még elfogadás előtt álló sarkalatos törvényekkel kapcsolatos ötpárti egyeztetésén - szögezte le Korózs.
atv.hu / J.I.
