Az Amerikai Egyesült Államok ügyésze megszüntette az Armstrong és résztulajdonában lévő profi kerékpárcsapat elleni doppingügyben folytatott eljárást. A los angelesi bíróság meghallgatta a kerékpáros korábbi csapattársait és többi munkatársát is.

Az ügyvéd szerint a médiában megjelent számos „spekuláció” miatt szükség volt az ügyben egy végleges, hivatalos állásfoglalás megszületésének.

Armstrong mindig is visszautasította azokat a vádakat, hogy használt volna doppingszereket a pályafutása során. Mint ismeretes, 1999-2005 között hétszer egymás után megnyerte a Tour de Francot.  A rákból felépült klasszis 2011-ben, másodszor, véglegesen visszavonult a profi kerékpáros versenyzéstől.

Az elmúlt években több US-Postal-os volt csapattársa rágalmazta meg Armstrongot, hogy pályafutása alatt rendszeresen teljesítményfokozó szereket használt.

Az eljárás lezárására reagálva Armstrong ügyvédje nyilatkoztában kiemelte, hogy a kerékpáros igen elégedett az ügyész „jogszerű döntésével”, hiszen a régóta folyó eljárás és ezzel kapcsolatos spekulációk rengeteg időt és energiát vontak el a Livestrong nevű rákalapítványának ügyintézéseitől.

atv.hu / AP / BBC