Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke az ATV Start-ban elmondta, a változások mintegy háromszázezer nyugdíjkorhatár alatti embert érintenek, számukra az utazási kedvezmény megszűnése havonta akár 7-8000 forintos többletkiadást is jelenthet.

Emellett persze sok egyéb hátrány is éri a rokkantnyugdíjasokat, így például ezen túl egyéni vállalkozóként kiegészítő vállalkozási tevékenység folytatására nem lesz lehetőség. Eddig ugyanis tényleges jövedelmeik után egy kedvező járulékot fizethettek, ily módon vállalkozásaik révén havonta körülbelül 40-50 ezer forint kiegészítő bevételre tehettek szert. Most azonban teljes jogú vállalkozóvá váltak, így a minimálisan fizetendő járulékuk 57700 forint, adott esetben egy 40000 forintos bevétel mellett – mondta el a MEOSZ elnöke.

A szervezet továbbá a jövedelemkorlát bevezetését is kifogásolja, eszerint ugyanis a legsúlyosabb helyzetben lévő rokkantnyugdíjasokra is vonatkozik, hogy amennyiben a jövedelem három hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát, úgy a rokkantsági ellátás a negyedik hónaptól megszüntetésre kerül. Így például Hegedűs szerint előfordulhat, hogy ha valaki idénymunkát vállal, és három hónapon át 130 ezer forintot keres, akkor azt követően az ellátást akkor is megvonják, ha az év hátralevő részében egyáltalán nem tud dolgozni.

A MEOSZ elnöke elmondta, a rokkantnyugdíjasokat hátrányosan érintő törvénymódosítások miatt az Alkotmánybírósághoz, az állampolgári jogok országgyűlési biztosához és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / J. I