Az összetűzés azután tört ki, hogy a mérkőzés lefújását - a helyi csapatnak, az al-Masrynak a tabellát vezető al-Ahlyval szembeni ritka, 3-1-es győzelmét - követően a helyi klub szurkolói elözönlötték a pályát. Kövekkel, petárdákkal, üvegpalackokkal dobálták meg a rivális csapat híveit és több játékost megsebesítettek.
Háromnapos gyász
Az egyiptomi állami televízió felvételeinek tanúsága szerint a stadion egy részében tűz ütött ki. A stadion hangosbemondója szerint az al-Masry néhány dühös szurkolója a mérkőzés félbeszakítása miatti tiltakozásul felgyújtotta a létesítmény egy részét. A tragédiát követően az országban háromnapos nemzeti gyászt hirdettek.
A hadsereg ellenőrzi a várost
Az egyiptomi állami tévé jelentése szerint a hadsereg ellenőrzi Port Szaídot a szerdai véres tömegverekedés után. A katonai egységeket a további erőszakcselekmények megakadályozására vezényelték az észak-egyiptomi kikötővárosba.
Az országot ideiglenesen irányító katonai tanács vezetője, Mohamed Huszein Tantávi marsall telefonon keresztül nyilatkozva azt hangoztatta az egyik egyiptomi sportcsatornán, hogy kiderítik, kik állnak a 74 halálos áldozatot és csaknem kétszáz sebesültet követelő erőszakcselekmények mögött, nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Közlése szerint az áldozatok kártérítésre számíthatnak az ügyek kivizsgálása után.
Tantávi kitért arra, hogy következetesen megvalósítják a hatalom civileknek való átadásának programját, s meggyőződése, hogy kudarcot vallanak az ország destabilizálására irányuló próbálkozások.
Rendkívüli ülés
Az állami televízióban bejelentették azt is, hogy az egyiptomi kormány csütörtökön rendkívüli ülést tart a Port Szaídban történtek kapcsán. Előzőleg az egyiptomi parlament döntött úgy szerda este, hogy csütörtökön rendkívüli ülést tart. A belügyminisztérium közlése szerint eddig 47 embert vettek őrizetbe a tragédiába torkolló verekedéssel összefüggésben, a Tatávi marsall által kezdeményezett vizsgálat keretében.
A Muzulmán Testvériség - Egyiptom legerősebb szervezete, amely a legutóbbi választásokon pártján, a Szabadság és Igazságosság Pártján keresztül a parlamenti mandátumok 47 százalékát szerezte meg - a megbuktatott Hoszni Mubarak elnök híveit tette felelőssé a tragédiáért, a kibontakozott erőszakért. Az iszlamista párt egy közleményében "előre kitervelt" akciónak minősítette a verekedés kiprovokálását, amely egyfajta üzenetként értelmezhető a régi rezsim híveitől.
Az Origo beszámolója szerint al-Ahly egyik szurkolója azt mondta a BBC helyszínen tartózkodó riporterének, hogy a szurkolók a klub székházától a belügyminisztérium elé vonulnak majd tüntetni. Közben az egyiptomi állami televízió már szerdán bejelentette, hogy lefújják a bajnokságot.
Nem engedték be a mentősöket?
Az Ahly játékosai szerint az összecsapások idején nem lehetett egyenruhásokat látni a közelben, és olyan mendemondák is szárnyra keltek, hogy az al-Masry rajongók, a verekedés kezdeményezői, legalább egy órán át megakadályozták, hogy a mentőegységek belépjenek a stadion területére – írja az egyiptomi bikyamasr blog. A blog szerint az Ahly TV felvételein lehetett ugyan látni az alakzatban álló rohamrendőröket az összecsapások idején, de a verekedés elején nem avatkoztak közbe. Később felállítottak egy „tábori kórházat” az Ahly öltözőjében, itt találtak menedéket a szurkolók és játékosok. Az Ahly menedzsere szerint azonban az öltöző hamarosan hullaházzá változott, miután egyre többen meghaltak az orvosi segítség hiánya miatt.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu / MTI / Origo

