Az eseményen elhangzott a Himnusz, valamint az Örömóda (ami egyben az Európai Unió himnusza is) és az amuri partizánok dala. A színpadról beszédeket mondtak - az ellentüntetők azonban folyamatos bekiabálásokkal megzavarták a demonstrációt.
A Dalszínház utcában a rendőrök és az ellentüntetők között lökdösődés alakult ki, tudósítónk szerint "egymásnak mentek", de aztán sikerült szétválasztani őket. A hangulat feszült volt, a rendőrök igyekeztek kiszorítani a szélsőjobbosokat a kordonokon túlra. Tudósítónk szerint egyre több rendőr érkezett a helyszínre, ahol az ellentüntetők kiabálása és füttykoncertje miatt a beszédekből alig lehetett hallani valamit.
Rendőrök a szélsőjobboldali tüntetőkkel szemben. Fotó: atv.hu / G.M.
A színpadról azt próbálták megértetni az ellentüntetőkkel, hogy mindenki magyar, a zsidók és a cigányok, valamint a színpadról szólók is. De az ellentüntetők, akik között sok volt a gárdista ruhás, üvöltéssel reagáltak: "takarodjatok mocskos zsidók", stb. Tudósítónk szerint a tüntetők mintegy ötszázan, az ellentüntetők pedig minimum ötszázan, de lehet, hogy ennél többen gyűltek össze. A rendőrök szintén jelentős erőt képviseltek, mintegy százötven fővel.
A jelentős rendőri jelenlét ellenére a szélsőjobboldali ellentüntetőknek sikerült megzavarniuk a Dörner György elleni antifasiszta tüntetést. A rendőrök három szélsőjobboldali ellentüntetőt megbilincselve vezettek el a helyszínről.
A demonstráció hat órakor véget ért, a demonstrálók átvonultak a Károlyi Mihály szoborhoz egy másik tüntetésre. Ugyanakkor a - főként az ellentüntetők miatt - a belváros közlekedése megbénult.
"Ma megkezdődött Dörner György uralkodása"
A tüntetés főszervezője, Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke a Paulay Ede és a Dalszínház utca kereszteződésében felállított pódiumról azt mondta: "nem szabad hagyni, hogy a szélsőjobboldal ellepje az országot, ezért minden demokratának és antifasisztának össze kell fognia". A szervezet elnöke Dörner Györgynek az Új Színház élére történő kinevezésével kapcsolatban azt mondta: elfogadhatatlan, hogy Tarlós István főpolgármester "strómanságával" újra közintézményeket foglaljanak el "a nyilasok unokái".
A rendezvényen mások mellett felszólalt Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője. Azt mondta, sokáig reménykedtek abban, a főváros "ért a szóból, és visszafordul a sötétségbe vezető útról". Mint mondta, hiába hitték ezt, mert Csurka István személyében ugyan nem, de a szellemiségében ezentúl meghatározhatja az Új Színház működését. Kiemelte: "ma megkezdődött Dörner György uralkodása", de ez nem tart sokáig, mivel a művészetet és színházat "csak ideig-óráig lehet sötétségben tartani".
"Tarlós megtartotta a kocsmárost"
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) szervezett tüntetést február 1-jén az Új Színház elé. “Meghívunk, tiltakozz velünk, amikor a szélsőjobb a II. világháború után újra elfoglal egy országos közintézményt! 2012. február 1-jén, (cinikus módon a 2. Magyar Köztársaság emléknapján) Magyarországon az adófizető polgárok pénzén támogatott Új Színház vezetését átveszi egy szélsőjobboldaliságáról ismert igazgató” – állt a MEASZ felhívásában.
“Tarlós István főpolgármester a hazai és a nemzetközi tiltakozások hatására a színház egyik tervezett vezetőjét Csurka Istvánt ugyan "ejtette", de az igazgató kinevezését nem vonta vissza. A cégért ugyan levette, de a kocsmáros attól még megmaradt. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) nem teheti meg, hogy ezen a napon szótlan maradjon! Szolidárisak velünk az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének (FIR) tagszervezetei is, melyekben sok ezer holokausztot átélt és jelentős európai ellenállási mozgalmakban harcolt ember van” – fogalmaz a MEASZ.
A szélsőjobb is rászervezett azonban az eseményre: „kötelességünk kiállni velük szembe, mert a magyar kultúrát meg kell védenünk! Ott kell lennünk, mert különben az antifasiszta csőcselék foglalja el az utcát, ahogy ez már megtörtént Nyugat-Európában is! Erőt kell demonstrálnunk, hogy továbbra is szabadon sétálhassunk országunkban magyarként, magyar szimbolumokkal (sic!) ruházatunkon, anélkül, hogy ránk támadna a csőcselék - ugyanis, ahol az antifasiszták vették át az irányítást, ott sajnos napi szintűek a hazafiak elleni támadások”- írta a szentkoronarádió.com nevű portál, amely szerint tüntetésre készül a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda is nagy erőkkel. „Fontos, hogy nem lesz bejelentett ellentüntetés, így egy zászló, vagy transzparens is okot adhat a rendőrök részéről a beavatkozásra. Inkább hangos véleménynyilvánításra összpontosítsunk (kereplők, kürtök, sípok jöhetnek!)”- tették hozzá.
Dörner és a magyar antiszemitizmus doyenje
Levélben fordult az Európai Parlament néppárti delegációjának tagjaihoz Fischer Ádám karmester, hogy az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése alkalmából felhívja a figyelmet a kinevezéssel kapcsolatos problémákra. Erről a magyar művész maga számolt be szerdán Brüsszelben, Peter de Caluwével, a helyi La Monnaie operaház főigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján. A valamennyi néppárti képviselőnek elküldött levélben Fischer Ádám úgy fogalmazott, hogy "Dörner György igazgató ... háziszerzője, a magyar antiszemitizmus doyenje, Csurka István szellemében óhajtja vezetni a színházat". Ijesztőnek nevezte, hogy "a kormányzó párt kapcsolata rasszista és antiszemita csoportokkal láthatóan szorosabb, mint ahogyan a nyilvánosság számára látható, illetve vélelmezhető volt". Azt kérte a frakció tagjaitól, hogy "gyakoroljanak nyomást a Fideszre: hirdessen zéró toleranciát a szélsőjobboldallal szemben".
Dörner György; NE HAGYD ELTAPOSNI! Európában memorandummal tiltakoznak Dörnerék miatt
De Caluwe, a tavaly az év operaházának választott Théatre Royal de la Monnaie főigazgatója a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a kinevezés elleni tiltakozásul hétfőn az előadások előtt egy memorandumot olvasnak fel több európai város színházában. Jelezte, hogy az ő intézménye is támogatja ezt a kezdeményezést. Az MTI birtokába került szöveg - amelyet Markus Kupferblum osztrák rendező jegyez - úgy fogalmaz: "ma Budapesten a város egyik legfontosabb színházát olyan új vezetőknek adják át, akik sok éve nyilvánosan vállalják szélsőjobboldali nézeteiket. (...) Kinevezésük egy tabut tör meg."
Budapest elítélése helyett azonban inkább a tolerancia, a sokszínűség és a szolidaritás melletti elköteleződésre hív fel a memorandum. "Aggasztónak találjuk, hogy számos európai országban olyan politikai erők működnek, amelyek gyűlöletet, megvetést és irigységet szítanak az emberek között. Színházi munkánkkal az a célunk, hogy legyőzzük a társadalmainkat megosztó tényezőket, hogy kíváncsiságot ébresszünk és növeljük az emberek érzékenységét a társadalmi igazságok iránt - a közjóért, a békéért és a szabadságért Európában" - írja az osztrák rendező, aki arra hívja fel a színházi szakmát és a közönséget, hogy együtt ünnepeljék február 1-jén az első európai színházi tolerancia-napot.
Markus Kupferblum információi szerint a memorandumot felolvassák számos bécsi színházban, például a Burgtheater, a Volkstheater és a Schauspielhaus színpadán, Klagenfurtban, Linzben, a müncheni Kammerspielében, a Brüsszeli Nemzeti Színházban, Gentben és Liege-ben, a párizsi Théatre Nanterre-ben, több londoni színházban és néhány spanyol, holland, lengyel, cseh, finn, szlovén és görög teátrumban.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu / MTI

