Mesterházy Attila vagy Szanyi Tibor, illetve Simon Gábor vagy Botka László? Ezek a kérdések érdekelték leginkább a sajtót az MSZP szombati választmányi ülése előtt, idejekorán azonban senki nem akar konkrétan állás foglalni arról, kit támogat.
Balogh András a Mesterházy-Szanyi megmérettetéssel kapcsolatban óvatosan fogalmazott, viszont – lapinformációk szerint – az országos válaszmányi (OV) elnöki székért indult küzdelemben támogatásáról biztosította a jelenlegi elnök kihívóját, Botka Lászlót, akit nemcsak ezen a posztot tud elképzelni. „Az egyértelmű lenne, hogyha Botka indul, egy nagyon tehetséges ember szállna be a ringbe, aki már bizonyított, tevékenysége hozzájárulna ahhoz, hogy később is szerepet kapjon” – fogalmazott a párt elnökhelyettese.
„Botka Lászlót tizennyolc éves kora óta ismerem, meg vagyok győződve a rátermettségéről, hogy milyen tisztségben, azt majd a kongresszus eldönti” – közölte Újhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke.
Simon Gábor választmányi elnök azt mondta, vállalja a megmérettetést, és örül neki, hogy van kihívója. Szerinte neki nincs félnivalója, mert habitusát és munkáját értékelni fogják. „Én nem gondolom, hogy vissza kéne hozni egy olyan időszakot, amikor a pártelnöke és a szervezet elnöke közt nem volt egyetértés” – fogalmazott szombati sajtótájékoztatóján Simon.
Simon Gábor feltehetőleg arra utalt, hogy Botka László korábban azt nyilatkozta: ő nem a pártelnök elé, vagy mögé akar állni, hanem mellé.
Az MSZP előtt álló feladatokkal a kapcsolatban a választmány elnöke azt mondta: a szocialisták feladata, hogy visszanyerjék a váltópárti pozíciót. „Nélkülünk nincs kormányváltó alternatíva, de azt is látjuk, hogy szövetségesi politika nélkül nem lehet a kormányváltó erők helyét elfoglalni és növelni szavazótáborunk” – fogalmazott.
Az MSZP épp ezért nyitott minden demokratikus együttműködésre, a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalnak (DEKA) már jelezték, hogy részt kívánnak venni a munkában és a legnagyobb ellenzéki pártként, a pártok közti összefogásban is aktív szerepet szeretnének vállalni.
atv.hu

