Az amerikai napilap által idézett Hamász-források pénteki közlése szerint Mesaal már nem tér vissza Szíriába.
„Az ottani helyzet nem teszi lehetővé a vezetés maradását” – erősítette meg a mohamedán terrorszervezet egyik tisztségviselője. „A Hamász egyetlen vezetője sem maradt Damaszkuszban” – mondta a tisztségviselő, hozzátéve, hogy biztonsági megfontolásból távoznak.
A Hamász vezetői már december végén jelezték, hogy a szervezet megkezdte kivonulását Szíriából, mert az országban bizonytalanná vált a helyzet az Aszad elnök rendszere elleni tiltakozások miatt.
A Reuters brit hírügynökség pénteken egy diplomáciai forrásra hivatkozva azt írta, hogy a terrorszervezetet eddig damaszkuszi száműzetésből irányító Mesaal egy ideje „szinte folyamatosan távol van”, utazik a térségben.
Damaszkusz elszigetelődött a Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen tíz hónapja tartó felkelés véres összecsapásai miatt, és nem biztonságos – mondta a diplomata, hozzátéve, hogy Mesaal már nem tudott külföldi látogatókat sem fogadni a szír fővárosban.
Elemzők szerint – írta a Reuters – a palesztin terrorvezért kellemetlen helyzetbe hozta az Asszad-rezsim tiltakozókkal való erőszakos leszámolása is, amelyben mára több mint ötezer embert öltek meg. A biztonsági erők akcióinak számos olyan szunnita muzulmán esett áldozatul, akik a Hamászt támogató Muzulmán Testvériség mozgalomhoz tartoztak.
Aszad elnök hatalma elsősorban a siíta iszlám egyik elágazását jelentő alavitákra és más kisebbségekre támaszkodik.
A Hamász szíriai helyzetének megrendüléséhez hozzájárult az is – írja a The New York Times –, hogy a Gázai övezetet irányító mozgalom korábban támogatásáról biztosította a tunéziai, az egyiptomi és a líbiai kormányt sorra megdöntő arab lázadásokat, de kínos helyzetbe került, amikor a szíriai ellenzék is fellépett Bassár el-Aszad elnök ellen, aki éveken át menedéket nyújtott száműzött palesztin vezetőknek.
Háled Mesaal a tervek szerint Jordániába utazik vasárnap, első ízben azóta, hogy onnan 1999-ben kiutasították. Mesaallal együtt megy Ammánba Tamím ben Hamad Ál Száni sejk, katari trónörökös, a szíriai rezsim egyik leghangosabb bírálója, s II. Abdalláh jordániai uralkodó mindkettőjüket fogadja majd.
hvg.hu, MTI
