Kezdetben az Alföldön erősen felhős lesz az ég, másutt viszont csaknem zavartalan napsütés várható. Később a felhőzet kelet felől a Dunántúlra is átterjed, ugyanakkor nyugat felől fátyolfelhőzet csúszik az ország fölé. Éjszaka és vasárnap napközben is a nyugati megyékben valószínű a több felhő: míg az Alpokalján szinte egész nap erősen felhős lesz az ég, addig az Észak-Alföldön és a Tiszántúlon többnyire napos időre van kilátás. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül, vasárnap északkeleten egy-egy erős lökés is előfordulhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -10 és -5 fok között, északkeleten -10 fok alatt alakul. A legmagasabb vasárnapi hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű.

MTI