Zajlik az alulról felmenő tisztújítás a Magyar Szocialista Pártban, a helyi szervezetek jelentős részében már lezajlott a szavazás, a megyei voksolások február közepére érnek véget, az új országos elnökség megválasztása pedig a március végi kongresszuson véglegesedik - számolt be a nol.hu. Arról már korábban több találgatás is nyilvánosságra került, hogy Botka László szegedi polgármester várhatóan az elnökhelyettesi pozíciót kapja, illetve kaphatja majd a vélhetően újra elnökké választott Mesterházy Attila mellett. (Igaz, Mesterházy időközben kapott egy kihívót is Szanyi Tibor személyében, aki bejelentkezett a versenybe.)

Ehhez képest Botka László a nol.hu információi szerint nem elnökhelyettes, hanem választmányi elnök kíván lenni. Ez irányú szándékát a Csongrád megyei elnöksége szerdai ülésén világossá is tette. A portál úgy tudja, az ülésen részt vett Balogh András, az MSZP jelenlegi elnökhelyettese is, aki támogatásáról biztosította a szegedi polgármestert.

Botka László neve régóta egyfajta „jolly jokerként” forog az MSZP-ben, a fiatal politikust szinte mindegyik tisztújításon a párt egyik lehetséges új vezetőjeként hozzák fel. Botka azonban eddig nem lépett ki a szegedi közegből, a párt országos vezetésében sem vállalt soha egyértelmű szerepet. Pedig hívták többször. A néhány évvel ezelőtti „idősek kontra fiatalok” vitát az akkori, Lendvai Ildikó vezette pártvezetés azzal oldotta fel, hogy az operatív választási bizottságban pozíciót és feladatot kínált a „fiataloknak”. Botka akkor beszállt a testületbe.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

nol.hu