Vérlázító, ha egy kormány bebetonozza a hatalmát és emellett tragikusan kormányoz, ezért döntött úgy Eörsi Mátyás, hogy visszatér a politikai életbe – ezt a Demokratikus Koalícióba frissen belépett korábbi szabaddemokrata politikus mondta az Egyenes Beszédben. Eörsi Mátyás elmondása szerint azért a DK-t választotta, mert a jelenlegi pártok közül ez az, amelyikre szavazna, ha holnap lennének a választások. Hozzátette: olyan kegyetlen és méltatlan karaktergyilkosságot, mint amilyet Gyurcsány Ferenccel szemben elkövettek, még nem látott. Eörsi Mátyás szerint ezt alapvetően a Fidesz követte el, de az MSZP és az LMP is rájátszik erre.

A politikus úgy látja, Gyurcsány Ferenc követett el hibákat, de ő ezekkel szembenézett és levonta a konzekvenciákat. Eörsi Mátyás szerint az, hogy a Demokratikus Koalíciónak nem engedték, hogy frakciót alakítson a Parlamentben, arra utal, hogy félnek Gyurcsánytól. Ez erőt sugall, a volt miniszterelnök lehet Orbán Viktor legfőbb kihívója – magyarázta a politikus. Eörsi Mátyás elmondása szerint segíteni fog a pártnak, a XI. kerületben lesz aktív, szívesen megy kampányolni is.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu