A brüsszeli találkozót követő sajtótájékoztatón Margrethe Vestager, az elnöklő dán miniszter hozzátette: ez lehetővé teszi a bizottságnak, hogy további lépéseket tegyen a Magyarország ellen túlzott deficit miatt folyó eljárásban.

A magyar delegációt vezető Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az MTI értesülései szerint a találkozón azt hangsúlyozta, hogy a kormány nehéz gazdasági helyzetet örökölt, az ország gazdasága nyomás alatt van, és ezért a hagyományostól eltérő intézkedéseket is kénytelen volt alkalmazni az államháztartás konszolidálásának érdekében. A magyar miniszter uniós források szerint azt is kiemelte, hogy az országban átfogó szerkezeti reform folyik, és ennek köszönhetően a szerkezeti egyenleg is javulni fog. Megerősítette azt is, hogy idén a hiány az előírt uniós küszöb alatt marad.
   
Az elnöklő Vestager dán miniszter megerősítette, hogy a magyar felszólalás szerint a kormánynak feltett szándéka a pénzügyi konszolidáció felé irányítani a gazdaságot. Hozzátette: a tavaly (jelentős részben a magyar EU-elnökség munkájának köszönhetően) életbe lépett új szabályok kedvező hangulatváltozást hoztak az unióban, és az új folyamatokban Magyarország is részt kíván venni.
   
Két hete közzétett - most miniszteri szinten is láttamozott - értékelésében az Európai Bizottság azt állapította meg, hogy "Magyarország nem tett megfelelő előrelépést túlzott hiánya időben és fenntartható módon történő kiigazítása érdekében", ezért "a túlzott hiány esetén követendő eljárás következő szakaszának elindítására tesz javaslatot".

Margaret Vestager, a dán soros elnökség pénzügyminisztere.

A bizottság szerint "bár Magyarország 2011-ben hivatalosan betartotta a GDP 3 százalékában meghatározott referenciaértéket, ez csupán a GDP körülbelül 10 százalékát kitevő egyszeri intézkedéseknek köszönhető. A költségvetési eredmény azonban az alapjául szolgáló strukturális egyenleg súlyos romlását leplezi... Az államháztartási hiány 2012-ben is csak egyszeri bevételeknek köszönhetően marad a GDP 3 százalékában meghatározott küszöbérték alatt,... 2013-ban még a makrogazdasági forgatókönyvben bekövetkező romlással összefüggő esetleges negatív hatások és az emelkedő kötvényhozamok figyelembevétele nélkül is eléri a GDP 3,25 százalékát."

Ollie Rehn biztos az értékelést ismertetve azt is hangsúlyozta: a Magyarország elleni eljárás "nem új, és nem kizárólag a jelenlegi kormány felelőssége". Napirenden lesz a keddi miniszteri ülésen a Belgium, Ciprus, Málta és Lengyelország elleni deficiteljárás is. Az Európai Bizottság az ő esetükben úgy ítélte meg, hogy nincs szükség további lépésekre az eljárásban, de továbbra is szorosan nyomon kell követni a költségvetés alakulását.

Rehn kedden megismételte a végrehajtó testület azon álláspontját, hogy a tavalyi és idén várható kedvező hiánymutató elsősorban egyszeri intézkedéseknek köszönhető, és nem garantál hosszabb távon fenntartható deficitkorlátozást.

"A magyarok tényleg nem tettek meg mindent"

Az Ecofin állásfoglalásának kommentálását kértük Békesi László volt pénzügyminisztertől. A közgazdász azt mondta: az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás 2004 folyamatosan folyik Magyarország ellen. Az Európai Bizottság (EU) decemberben úgy döntött, hogy – mivel Magyarország hitelt érdemlő intézkedésekkel nem viszi három százalék alá a deficitet – kiadja a szakfeladatot a pénzügyminiszterek tanácsának, az úgynevezett Ecofinnek. Az Ecofin kedden kimondta, hogy a magyarok tényleg nem tettek meg mindent hiány a három százalék alá vitelére. Bár hoztak unortodox intézkedéseket – mint például a magánnyugdíjpénztárak államosítása – ezek egyszeri, meg nem ismételhető eljárások, tehát nem fönntartható deficitellenes lépések, azaz a strukturális deficitet nem csökkentik.

Békesi hozzátette: az Ecofin keddi döntése alapján a magyar kormánynak harminc – illetve most már csak huszonkilenc – napja van arra, hogy olyan javaslatokat tegyen le az asztalra, amelyekkel tartósan három százalék alatt marad a deficit. Kérdésünkre, hogy ez az Országgyűlés rendkívüli összehívását jelentheti-e, a volt pénzügyminiszter úgy reagált: nem föltétlenül, hiszen vannak olyan lépések, amelyekhez kell a parlament, de olyanok is vannak, amelyek kormányzati hatáskörök.

Matolcsy: "a kormány mindent elkövet"

Minden szükséges döntést meghoz a kormány annak érdekében, hogy az államháztartás hiányát jövőre is az Európai Unióban előírt, a bruttó hazai termékhez (GDP) képest 3 százalékban meghatározott határ alatt tartsa - jelentette ki kedden Brüsszelben Matolcsy György. A miniszter hangsúlyozta: jelenleg is nagyon közel van a magyar kormány és a bizottság várakozása, hiszen Olli Rehn pénzügyi biztos most is megerősítette, hogy a végrehajtó testület 3,25 százalékos hiányt prognosztizál 2013 végére, a kormány pedig úgy számol, hogy a deficit a 3 százalékos küszöb alatt marad.
   
Hozzátette: szorosan együtt kíván működni a brüsszeli bizottsággal, hogy tovább javuljanak a mutatók, és a kormány minden szükséges döntést meghoz annak érdekében, hogy a hiány ne érje el a küszöböt.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

Eheti kérdésünk is az EU-val kapcsolatos: Ön szerint megérte, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz? Szavazzon Ön is az atv.hu nyitóoldalán, mert fontos a véleménye!

MTI / atv.hu / Sz.P.