Értesülésünk szerint Hidas János főigazgató az alábbi körlevelet küldte beosztottjainak: 

Tisztelt Kollégák!


2012. január első napja egy új korszak kezdetét jelenti a magyar történelemben, hiszen ezen a napon lépett életbe Magyarország Alaptörvénye.

Az Alaptörvény szellemiségében és folytonosságában a magyar történelmi alkotmányhoz kapcsolódik, nemzeti hitvallásában elismeri múltunk fontosságát, hiszen egy nemzet sem lehet egységes saját múltja, értékei és hagyományai nélkül. Hangsúlyozza a demokrácia és a demokratikus értékek fontosságát, valamint kinyilvánítja, hogy a Szent Korona Magyarország alkotmányos folytonosságának és a nemzet egységének jelképe. Kiáll a határainkon túl élő magyarok mellett és a kisebbségeket, nemzetiségeket saját nemzetünk szerves részének tekinti, mellyel a kulturális sokszínűség eszméjét erősíti.

Az Alaptörvény teljes szövegének ismerete nélkül számos támadást indítottak ellene, éppen ezért fontosnak tartom, hogy intézményünk minden dolgozója önmaga is elolvassa Magyarország új Alaptörvényét és megértse, hogy alaptalanok a rágalmak, melyek a Magyarországot (sic! – Sz. P.) érték ezzel kapcsolatban.

Ebben szeretne az Alapkezelő oly módon közreműködni, hogy megrendeli az Önök számára az Alaptörvény egy-egy példányát, amennyiben a levél mellékleteként megküldött nyilatkozatot saját nevükre, az Alapkezelő címére (1088 Budapest, Múzeum u. 17.), aláírásukkal ellátva leadják a kommunikációs munkatársaknál január 27-ig.

Várom visszajelzésüket!

Budapest, 2012. január 23.

Dr. Hidas János

A levél kapcsán megkerestük az Alapkezelőt. Az intézmény sajtókapcsolatokért felelős munkatársa írásban kérte kérdéseinket. Miután eleget tettünk a kérésnek, az alábbi válasz érkezett: 

"2011. szeptember 1-től bárki ingyenesen igényelhet a 2012. január 1-jén életbe lépett új Alaptörvény példányából. A Wekerle Sándor Alapkezelő, mint munkáltató, ez iránti érdeklődését mérte fel az alkalmazottak között annak érdekében, hogy az Alaptörvényre igényt tartó munkatársak hiteles információkkal rendelkezzenek az új Alaptörvényről, tekintettel az országot ért nemzetközi támadásokra."

Arra a kérdésre, hogy milyen következményekkel jár, ha valamely munkatárs a főigazgatói szándék ellenére sem kíván élni a lehetőséggel, és nem kér az Alaptörvényből - nem kaptunk választ. 

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu, Sz. F. Sz. P.