Mint a Niedermüller Péter DK-alelnök által jegyzett közlemény hangsúlyozza: „az alig egy hónappal a jelentkezési határidő előtt még mindig csak töredékesen közzétett államilag finanszírozott keretszámok és tandíjak világossá tették, hogy mi a következménye a kormány államosító és tudásellenes oktatáspolitikájának”.
A politikus azt írja: „a számok szerint például a jogászok képzését csak az ELTE és természetesen a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen fizeti az állam”. Hangsúlyozza: „A vidéki jogi karoknak egyetlen hely sem jut, nem lesz államilag finanszírozott jogi képzés többek között Pécsett, Szegeden vagy Debrecenben sem. A Corvinus összesen hetvenöt gazdaságtudományi helyet kap, a vidéki egyetemeken öt-tíz hallgatóval kellene elindítani a gazdasági képzést.”
A DK szerint „a jelenlegi rendszerben a kormányzat minden ellenőrzés és indoklás nélkül, átláthatatlanul állapíthatja meg az állami helyek elosztását”. A közlemény hangsúlyozza: „erős a gyanú, hogy nem független a politikai szempontoktól sem, például a jogi és igazgatási képzés döntő része nem véletlenül kerül az újonnan kreált Nemzeti Közszolgálati Egyetemre és a katolikus felsőoktatásba”.
A dokumentum szerint „amíg a Fidesz népszavazást rendezett az évi 105 ezer forintos, ösztöndíjakat fedező tandíj eltörlésére, most sok százezer forintos, vagy akár milliós tandíjak vezetnek be”. Hangsúlyozza: „az önkényesen megállapított, és kellő felkészülés nélkül megállapított tandíjak számos család számára teszik lehetetlenné a tanulás megfizetését”.
A párt úgy foglal állást: „A Demokratikus Koalíció kiáll a tanulás szabadsága, a hallgatók és a munkaerőpiac igényein alapuló felsőoktatási képzés mellett. Nem válhat sok ezer felvételiző diák és család a kormányzati dilettantizmus áldozatává!”
Mindezekből következően a Demokratikus Koalíció követeli az idei keretszámokra és költségtérítésekre vonatkozó döntéseket, a Felsőoktatási Kerekasztal összehívását, a „gyenge minőségű felsőoktatási törvény” hatályon kívül helyezését és Réthelyi Miklós, illetve Hoffmann Rózsa leváltását.
atv.hu

