A székesfehérvári vasútállomás előtt ült be a két férfi a taxiba. A sofőrrel egy városszéli nagyáruházhoz vitették volna magukat, de útközben leállíttatták az autót.
„Egy éles tárgyat, a sértett elmondás alapján egy kést szorítottak a nyakához és felszólították arra, hogy a nála lévő készpénzt adja át nekik. Majd miután ez megtörtént, a műszerfalon lévő navigációs rendszert is magukhoz vették és ezt követően futva eltávoztak” – mondta el Németh-Kész Mónika Fejér Megyei RFK szóvivője.
A taxisofőr azonnal hívta a rendőrséget, a járőrök pedig alig negyed óra alatt elfogták a két férfit. Hiánytalanul előkerült a zsákmányolt 1500 forint és a GPS készülék is. Tagadták a tettüket, ezért azonosításukra bevetették Kerit, a rendőrség nyomkövető kutyáját is.
Simon Jenő, a Pepita Taxi képviselője azt mondja: a szabályzatuk szerint a sofőröknek nem szabad ellenállniuk, ha támadás éri őket. „Általában a gépkocsivezetőket a pénzért nem támadják, néha apróbb tárgyakat megpróbálnak a kocsiból elvinni, de jó néhány éve már nem volt erre példa, hogy ilyen direkt módon a készpénzre támadást intézzenek” – mondta.
A taxis támadói mindketten követtek már el hasonló erőszakos bűncselekményt. Jelenleg bűnügyi őrizetben vannak.
