Tengernagy mellé kell egy háznagy is – mondta Ujhelyi István azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint visszahoznák a háznagyi rangot, aki az Országház épületének működéséért felelne, és egyszerre lenne a Parlament épületéért, a hivatalnoki gárdáért és a pénzügyekért felelős. A parlament szocialista alelnöke szerint a kinevezéssel azért van gond, mert a hírek szerint nem köztisztviselő lesz a háznagy – az eddig hasonló pozícióban dolgozó főtitkár az volt –, hanem politikus. Ujhelyi István elmondta: ha bármilyen gondjuk van a működés közben, akkor jelenleg a főtitkári irodához fordulnak, de ugyanitt tudták a bizottsági ülések és a plenáris ülések összehangolását intézni. A szocialista politikus elmondta: komolyan tudják akadályozni a napi munkát, ha ez nem működik majd. Emellett a háznagy funkciója lesz az is, hogy a renitens képviselőket rendszabályozza, akár ki is tilthatja őket az épületből. „Ki a renitens képviselő?” – tette fel a kérdést Ujhelyi István, aki szerint még Schmitt Pál házelnöki idejében is össze tudtak ülni a ház elnöke és alelnökei, ha bármi gondjuk volt. Ez Kövér László idejében nincs így – tette hozzá a Parlament szocialista alelnöke, aki szerint teljesen értelmetlen lesz ellenzéki képviselőként bejárni.
atv.hu

