A Sukoró-ügyben, tanúként történt ügyészségi kihallgatásáról – pontosabban annak a sajtóban történt percepciójáról – a volt pénzügyminiszter azt mondta: amennyire tudja, a sajtó – beleértve az MTI-t – tisztességesen számolt az eseményről, sőt, „a Hír TV videóját láttam, az nagyon korrekt volt”. A Hír TV korrektsége lehet, hogy a kedd késő esti blogbejegyzésének köszönhető – tette hozzá.
Mint mondta, a Magyar Nemzettel szemben 2010-ben volt egy, őt a Sukoró-ügyben hamis színben beállító cikk miatti sajtó-helyreigazítási pere, amit jogerősen meg is nyert. Valószínűleg több hasonlót is indíthatott volna, „de sokszor nem vettem a fáradságot, hogy erőteljesebben lépjek föl”. Ezt azzal egészítette ki, hogy miniszterként, illetve a miniszterségét közvetlenül követő hónapokban magas kellett, hogy legyen a sajtóval szembeni ingerküszöbe.
Bajnai Gordon – akivel nemcsak egy kormányban vett részt, de akivel közösen erősítik a Haza és Haladás Közpolitikai Intézetet is – hétfőn megjelent tanulmányát Oszkó úgy kommentálta: „száz százalékban fedi az álláspontomat”. Annyit megjegyzett, hogy az elmúlt másfél évben a kormányzat által okozott gazdasági károkról hosszabban tudott volna értekezni. Hozzátette: Bajnai nyitva hagyta azt a kérdést, hogy miképp fog változni a kormányzati irány, tekintettel arra, hogy „az eddigi lépések annyira károsak, hogy azok következményei nem vészelhetőek át korrekció nélkül”.
Azon kérdésünkre, hogy szívesen látná-e Bajnait felelős kormányzati pozícióban, Oszkó határozott igennel felelt. „Igen. Már bebizonyította, hogy az ország javát szolgálja” – fogalmazott. Arra, hogy önmagát szívesen látná-e felelős kormányzati – mindenekelőtt pénzügyminiszteri – pozícióban, úgy reagált: „Nem ambicionálok ilyen szerepet és abszolút nem aktuális a kérdés. Korábban is önkéntelenül sodródtam bele a politikába.”
atv.hu, Szegő Péter

