Az ügyészségnek három nap áll rendelkezésére, hogy döntsön a feljelentésről: eljárást indít, elutasítja azt, vagy feljelentés-kiegészítést rendel el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton jelentette be, hogy feljelentést tesz, mert a Jobbik fővárosi demonstrációján elégették az Európai Unió zászlaját.

A BRFK kommunikációs osztálya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság két emberrel szemben tesz feljelentést garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészségen.

Fazekas Géza hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy azért a főügyészség az illetékes az ügyben, mert a feljelentésben országgyűlési képviselő érintett.

A szombati demonstráción Vona Gábor, a párt elnöke az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta.

A rendezvény végén Novák Előd, a Jobbik alelnöke a színpadra szólította Murányi Leventét, akit 56-os szabadságharcosként mutatott be. Ők ketten együtt gyújtották meg és égették el az Európai Unió zászlaját, amelyet közben öngyújtóba való benzinnel locsoltak.

MTI