Érszegi Márk megbízott konzul Rómában úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy eddig magyarországi hozzátartozók és utazásszervező irodák telefonhívásai alapján azt tudják, miszerint nyolc magyar tartózkodott a péntek este tíz óra körül zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró hajón. Három magyar a hajó tánckarában dolgozott: ketten épségben megmenekültek. Egy harmadik nőről egyelőre nincsen hír. Rokonai azt jelezték, hogy ismeretlen számról olaszországi hívást kaptak, lehet, hogy hozzátartozójuk próbált velük kapcsolatba lépni. Egy háromfős család is a hajón utazott, ők is megmenekültek – erősítette meg MTI-nek Rónaszéki Áron milánói konzul, aki azt mondta, hogy a magyar család Milánóban tartózkodik és készül haza.  Az olaszországi magyar képviseletek egy magyar párról is tudnak és úgy értesültek, hogy a két fiatal Facebook-oldalán jelezte, miszerint sikeresen megmenekültek. Az olasz hatóságok még nem adtak ki hivatalos névsort. Hetven embert egyelőre keresnek. Négy amerikai fiatalembert például szombat délután találtak csak meg. A hajóról a vízbe ugrottak, majd a közeli sziklába kapaszkodtak. A közelben levő Giglio szigetének lakosai mentették ki őket és befogadták otthonaikba. Róluk az olasz polgári védelem egységei nem tudtak. Számos túlélő saját családját és nem a hatóságokat értesítette.

A jelenlegi adatok szerint hárman veszítették életüket, negyven a sebesült, közöttük kettőnek súlyos az állapota. A búvárok sötétedéskor megszakították az esetleges további áldozatok tengerben való keresését, melyet vasárnap reggeltől folytatnak. A Costa Crociere hajótársaság vezérigazgatója, Gianni Onorato bejelentette, hogy a hajót biztonságba helyezték, hogy a tengeráramlat ne sodorja el. Műszaki szakemberek azon dolgoznak, hogy az üzemanyag se ömöljék a tengerbe.

Az AGI jelentése szerint a Földközi-tengeri körútra indult hajón az olaszok mellett 569 német, 460 francia, 129 egyesült államokbeli, 177 spanyol, 127 horvát, 108 orosz, nyolcvanegy dél-amerikai, hetvennégy osztrák utazott. Ezen kívül svájci, japán, holland, ukrán, dél-koreai, tajvani, kanadai, portugál, török turisták is voltak a hajón. Giglio szigetére a tenger a hajó utasainak tárgyait veti ki, a vízen cipő és egy zongora is úszik.

Az ATV-nek nyilatkozó római magyar konzul ugyanakkor úgy tudja, hogy tizenegy magyar volt a hajón, de nincs meg az utaslista.

atv.hu, MTI