Egy, az állami televízióban bemutatott dokumentumfilmmel ünnepelték Észak-Koreában Kim Dzsong Un születésnapját, bár azt nem hozták nyilvánosságra, hogy hányadikat. Az viszont biztos, hogy már meg is kezdődött a december végén váratlanul elhunyt apja, Kim Dzsong Il helyébe lépő fiatalember bálványozása.

A szinte semmiféle politikai illetve vezetői tapasztalattal nem rendelkező Kim Dzsong Unról készített film címe is sokatmondó: A hadsereg első forradalma: nagyszerű munka, sikeres végrehajtás. Az új kommunista vezető hadvezérhez illően lovon is látható. Aztán katonai támaszpontokon, gyárakban, katonai parádén, sőt: a vidámparkban is megfordul a filmben, amellyel nyilvánvalóan azt akarták bizonyítani, hogy Kim Dzsong Un bírja a meghatározó befolyású hadsereg támogatását.

Emellett az ifjú vezérről két fotó is készült, mindkettő repülőgépen. Ezzel azt akarták demonstrálni, hogy még apján is túltesz, aki félt a repüléstől.

Észak-Koreában egyébként a vezetők születésnapja régóta nemzeti ünnep, ami jelzi, hogy szinte istenként tisztelik az első embereket. Kim Dzsong Il születésnapját például a Nap ünnepének nevezték.

Közben újabb felvételek kerültek elő Kim Dzsong Il temetéséről. Ezeken a zokogó észak-koreaiak a havat takarítják a temetés helyszínén. Többen a kabátjukat is leterítették, állítólag azért, hogy a néhai vezér lelke kényelmesen tudjon sétálni, ha kilép a koporsóból.

atv.hu