Kim Dzsongék.
"Ünnepélyesen és határozottan kijelentjük, hogy a világ ostoba politikusai - köztük a dél-koreai bábok csoportja - ne várjanak tőlünk semmilyen változást" - hangoztatta a Nemzetvédelmi Bizottság a KCNA hivatalos északi-koreai hírügynökség által ismertetett közleményében.
A testület egyúttal kizárta minden lehetőségét annak, hogy a kommunista vezetésű Észak-Korea párbeszédbe bocsátkozna a tőkés Dél-Korea jelenlegi kormányával, a közlemény fogalmazása szerint "az áruló Ri Mjongbakkal" (vagyis a dél-koreai elnökkel) "és csoportjával".
Kim Dzsongun a Nemzetvédelmi Bizottság egyik alelnöke. A Kim fiú egyértelmű nyilvános támogatása olyan erőteljes jelzés, amely szerint az észak-koreai katonai és kormányzati tisztségviselők egységesen felsorakoztak Kim Dzsongun mögött, miután annak apja meghalt.
MTI / atv.hu
