Reklám

ATV

2011.12.29. 11:33

Fogy az idő: 27 milliárd a kórházaknak, egyeztetés a rezidensekkel

Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön Budapesten. Az államtitkár a Magyar Rezidens Szövetség néhány vezetőjével is egyeztetett - már csak három napja maradt, hogy megállapodjon a rezidensekkel és a szakorvosokkal.

Ez azt jelenti, hogy az egészségügyi szolgáltatók "tiszta lappal indulhatnak" jövőre, és az intézkedés hozzájárul a munkahelyek megtartásához, a bérek rendezéséhez –mondta sajtótájékoztatóján a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára.
   
Szócska Miklós kitért arra is: az egészségügyi ágazat és az intézmények bíznak abban, hogy a letétbe helyezett felmondóleveleket nem érvényesítik, de minden eshetőségre felkészülnek.
   
A sajtótájékoztatón megjelent a Magyar Rezidens Szövetség néhány vezetője, köztük Papp Magor, a szövetség elnöke. Szócska Miklós a tájékoztató után behívta magához őket, zárt ajtók mögött tanácskoztak.

Akcióterv a rezidensek felmondása esetére

Akcióterv kidolgozására utasította Orbán Viktor kormányfő Navracsics Tibor közigazgatási és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert azzal összefüggésben, hogy a Magyar Rezidens Szövetség által meghirdetett akció során letétbe helyezett felmondólevelek hamarosan "aktiválódnak".

Már csak három napja maradt a kormányzatnak, hogy megállapodjon a rezidensekkel és a szakorvosokkal. Az egészségügyi dolgozók egy része ugyanis megelégelte rossz anyagi helyzetét és letétbe helyzete felmondólevelét, amely január elsején lép életbe. Állítólag 2500 felmondás „aktiválódhat” a napokban. 

A kormány a helyzet rendezésére akciótervet akar kidolgozni. Ennek célja egyrészt, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet Magyarországon, mint Szlovákiában, ahol tömegesen mondtak fel orvosok, másrészt, hogy ne maradjanak ellátatlanul betegek. A tervben szerepel a megyei egészségügyi védelmi bizottságok felállítása is.

A Magyar Rezidens Szövetség szerint ahhoz, hogy a folyamatot megállítsák, legalább 100 ezer forintos béremelésre van szükség.

Megfontolandó ajánlat

Egy teljes orvostársadalmat érintő, alapbérrendezésre vonatkozó ajánlatot kaptak a Magyar Rezidens Szövetség vezetői csütörtökön Szócska Miklós egészségügyi államtitkártól. Ezt Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban folytatott, több mint háromórás egyeztetés után. A következő órákban konzultálni fognak a kollégáikkal az akciójuk további menetét illetően, és hamarosan a közvéleményt is kiadnak a döntésükről - mondta Papp Magor. Az államtitkár által felvázolt bérrendezésről Papp Magor részleteket nem árult el, csak annyit közölt: érdemi bérrendezési folyamat megkezdése került kilátásba 2012-re, és "ez ad okot a megfontolásra és a tárgyalásra".

MTI / atv.hu


r e k l á m



r e k l á m

r e k l á m

r e k l á m

r e k l á m

_