Az LMP országgyűlési képviselője hívta ki ugyan a rendőrséget - tapasztalta az MTI helyszínen lévő tudósítója -, de feljelentést zaklatás és a gyülekezési jog megsértése miatt már Nagy Navarro Balázs szakszervezeti vezető tett a kiérkező rendőröknél.

Schiffer András az MTI-nek azt mondta, hogy a rendőrség tudomásul vette a feljelentést, és később döntenek arról, hogy megindítják-e az eljárást.

Az LMP frakcióvezetője szerint azokért a "megfélemlítésekért", amelyek a közmédián belül vannak, illetve azokért a "hamisításokért", amelyekre felhívták a figyelmet, valóban azok az emberek felelősek, akiknek a távozását az éhségsztrájkolók kívánják.

Mint Guantánamón?

Az LMP országgyűlési képviselője, Szabó Tímea közleménye szerint az éhségsztrájkolók zavarására szolgáló hangos zene és az éjszakai reflektorok alkalmazása kínzásnak minősül, így európai emberi jogi egyezményekbe ütközik. Közleményében úgy fogalmaz, utoljára a guantánamói táborban alkalmaztak hasonló kínzási módszereket, amelyeket a világ számos kormánya, emberi jogi szervezete, és a Vöröskereszt is súlyosan elmarasztalt. Közleménye szerint az alvásmegvonás és a pihenés megakadályozása kimeríti a kínzás fogalmát, így szembemegy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkével, a kínzás tilalmával - hívja fel a figyelmet közleményében.


Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője egy karácsonyi ajándék kíséretében adta át válaszukat Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének.

Az LMP meggyőződése, hogy a TFSZ tagjai jogszerűen gyakorolják gyülekezései jogukat, és fejezik ki tiltakozásukat, így a párt felszólítja a rendőrséget a televízió önkényes kínzási módszereinek azonnali megszüntetésére. Ellenkező esetben az LMP jogi lépéseket tesz az ügyben - közölte az országgyűlési képviselő.

Nagy Navarro Balázs azt mondta az MTI-nek, hogy Böröcz István, az MTVA és Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója távozását szeretnék elérni, "hiszen láthatóan nem akarják betartani a Magyar Köztársaság törvényeit".

A szakszervezeti vezető szólt arról is, hogy azért tett feljelentést, mert már múlt csütörtök óta erős reflektorral és hangos zenével próbálják őket megzavarni a Kunigunda úti gyártóbázisnál, ahol már tizenöt napja éhségsztrájkolnak.

Az Index arról számolt be, hogy lekapcsolták a napok óta két számot bömböltető hangfalakból a zenét a közmédia óbudai épülete előtt, de a reflektorokat az épületdekoráció őrzésére való hivatkozással továbbra is felkapcsolva hagyják – ez lett az eredménye, hogy vasárnap este Schiffer András és Szabó Tímea LMP-s politikusok meglátogatták az éhségsztrájkoló aktivistákat.

Az MTVA nem akar mártírokat

A rendőrök kiérkezése után megjelent a helyszínen Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője, aki az LMP vasárnap este nyilvánosságra hozott közleményére reagáló levelet és egy karácsonyi ajándékcsomagot adott át Schiffer Andrásnak.

A levélben foglaltakról szólva Cserháti Ágnes az MTI-nek elmondta: arra hívta fel az LMP frakcióvezetőjének figyelmét, hogy az éhségsztrájkolók demonstrációja magánterületen zajlik, s hogy a terület tulajdonosa nem is a közmédia, hanem Millenium Média Kft. Mint hozzátette: a demonstrációt a hatályos jogszabályok szerint senki nem jelentette be, így arra senki nem is kaphatott engedélyt.

A demonstrációt ugyan "éhségsztrájknak" nevezik, de az akció semmilyen formájában nem felel meg a sztrájktörvényben foglaltaknak - közölte Cserháti Ágnes, aki arra is kitért, hogy az MTVA "a jogellenesen demonstrálók" számára orvosi ellátást, fűtött pihenőszobát, megerősített biztonsági őrzést, tisztálkodási lehetőséget, mobil WC-t biztosít. Mint mondta, ezt azért teszik, hogy elkerüljék annak lehetőségét, hogy a demonstrálók "mártírrá" váljanak.

Az MTVA közleményében egyébként a határozottan visszautasította, hogy az LMP az emberi jogok megsértésével vádolja az intézményt, a céggel szembeni vádaskodás miatt pedig bírósághoz fordulnak. Az MTVA az MTI-hez eljuttatott közleményében az emberi jogok megsértésére való hivatkozást puszta hangulatkeltésnek nevezi, és közli, hogy az intézmény bármely lépésének a guantánamói foglyokkal történő bánásmóddal való összehasonlítása elképesztő vádaskodás.

Az MTVA-t az emberi jogok megsértésével vádolókkal szemben bírósághoz fordul - áll az intézmény közleményében.