A parlament honlapján olvasható indítványt Salamon az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökeként nyújtotta be, ahhoz a törvényjavaslathoz, amely több jogszabályt, így például a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló és a gazdasági társaságokról szóló törvényt módosítaná - írja az origo.
Salamon László módosítójában az áll, hogy a törvény egy teljesen új paragrafussal egészül ki. Ennek értelmében a kormány nyilvános határozatában engedélyezheti, hogy az állam "a veszélyhelyzet kihirdetését megalapozó eseménnyel összefüggésben jogerősen kiszabott és határidőben meg nem fizetett környezetvédelmi bírságból eredő követelés vagy annak egy része ellenében (...) a bírság megfizetésére köteles gazdasági társaságban részesedéssel rendelkezőkkel való megállapodással a gazdasági társaságban való részesedést megtestesítő részvényt vagy üzletrészt szerezzen".
Az állami tulajdonszerzésnek két feltételt szabna a javaslat: azt, hogy bírság a pénzbeli teljesítése nem vagy csak részben lehetséges, és azt, hogy a tulajdonszerzésre a követelés összegét meghaladó vagyoni hátrány megakadályozása érdekében vagy kiemelt nemzetgazdasági érdekből kerül sor.
Ha az országgyűlés megszavazza a módosítót, többek között lehetségessé válik a Mal Zrt. államosítása.
Origo

