A szakszervezetek az új kormány nyugdíjtervei ellen tiltakoznak. Elio Di Rupo miniszterelnök és kabinetje szigorítani kívánja az előnyugdíjazás rendszerét, és ez az érdekképviseletek szerint hátrányosan érinti a dolgozókat.
  
 Az előzetes közlések szerint csütörtökön Belgiumban általános sztrájkot tartanak, amely az állami szektor csaknem egészére kiterjed majd. Akkor a nemzetközi vasúti járatok, így a Thalys szuperexpressz és a Londonba tartó Eurostar vonatok sem közlekednek az országban.
  
A légi közlekedésben egyelőre nem várnak fennakadást.
   
Szerdán az ország déli felében, Vallóniában szünetel a vasúti közlekedés teljes egészében. A másik nagy országrészben, Flandriában még menetrend szerint közlekedtek a vonatok.