Borisz Nyemcov, az orosz liberális ellenzéki Népi Szabadság Pártja (Parnasz) vezetője, egykori miniszterelnök-helyettes.
A hangfelvételeken Nyemcov többek között „hörcsögökként”, valamint „ijedt pingvinekként” utalt bizonyos aktivistákra, másokat az „idióta” jelzővel illetett, míg a szintén ellenzéki Evgenyija Csirkovát – egyszerűen „lek***zta”.
Nyemcov szerint illegális lehallgatási kampány áldozatává vált – aminek ráadásul "csak a fele igazság, a másik fele pusztán koholmány". Mindenesetre bizonyos megjegyzései miatt elnézést kért az érintettektől: „megkövetem Zsénya (Evgenyija) Csirikovát, Bozséna Rinszkaját és mindazokat, akiket megsértettem a telefonos beszélgetéseim során” – írta egy blogbejegyzésben az Ekhó Moszkvi oldalon.
Mindemellett Nyemcov Vlagyimir Putyin kormányfőt, valamint a Kreml kabinetfőnökét, Vlgyiszláv Szurkovot sejti a „provokáció” hátterében. „Pimasz és megbocsáthatatlan módon megsértették az alkotmányos jogaimat, és a beszélgetőpartnereim privát, valamint telefonos kommunikációhoz való jogait” – írta Nyemcov, és bűncselekmények elkövetésével vádolta meg a Kremlt. Úgy véli, hogy Putyin, valamint Szurkov ezzel is igyekszik aláaknázni a december 24-re tervezett ellenzéki nagygyűlést.
A BBC moszkvai tudósítója szerint az orosz fővárosban elterjedt az a feltételezés, hogy a belbiztonsági erők lehallgatják és rögzítik a magánbeszélgetéseket, és a neves kormányellenes szereplők is célpontjai ennek. Hozzátette azonban, hogy a hatórányi anyag kiszivárogtatása még ilyen esetekben is szokatlan.
December elején Nyemcov egyike volt a mintegy 250 letartóztatott ellenzéki tüntetőnek, akik az állítólagos választási csalások ellen tüntettek a moszkvai Bolotnaja téren. Putyin pártja, az Egységes Oroszország a szavazatok 49 százalékát szerezte meg – elemzők szerint a korábbi eredményekhez képest alulteljesített.
ML – atv.hu / Life News / BBC
