A Reuters minderről egy olyan informátortól értesült, akinek állítólag szoros kapcsolatai vannak Pekinggel és Phenjannal is, és bár nem járult hozzá ahhoz, hogy megnevezzék, korábbi információi igaznak bizonyultak. A hírügynökség szerint ugyanez a magas rangú forrás korábban előre tájékoztatta őket többek között a tervezett észak-koreai nukleáris tesztekről is, ezért szavahihetőnek számít.
A forrás szerint Észak-Koreában a helyzet stabilnak tűnik, miután a hadsereg támogatásáról biztosította az előző vezető által utódnak kiszemelt Kim Dzsong Unt."Nagyon valószínűtlen, hogy ezek után katonai puccs következne be" - mondta. Szerinte az új vezetésben a hadsereg vezérkara, Kim Dzsong Un, valamint a fiú 65 éves nagybátyja, Csang Szung Taek osztozik majd a hatalmon.
Utóbbi a néhai Kim Dzsong Il nővérének férje, aki eddig is nagy hatalommal bírt, dél-koreai megfigyelők szerint valószínűleg ő ragadta magához a valódi hatalmat, miután 2008-ban Kim Dzsong Il egészségi állapota leromlott. A Reuters szerint a hatalmi klikk harmadik fontos szereplője Ri Jong Ho lehet, akit a hadsereg "felemelkedő csillagának" tartanak, és jelenleg a legmagasabb rangú tábornoknak számít az országban.
Dél-koreai elemzők szerint a fiatal Kim Dzsong Unnak is megvan a maga támogatói köre, a saját korosztályában, az új generáció körében sikerült egy bázist kiépítenie. Ez a kör azonban még nem elegendő ahhoz, hogy megszilárdítsa a hatalmát, és egyedül vezesse az atomfegyverrel is rendelkező, de éhínséggel és gazdasági válsággal küzdő kommunista országot.

Kim Dzsong Un apja ravatalánál. Osztoznia kell a hatalomban.
A felálló hatalmi klikk stabilitását egyelőre az garantálja, hogy minden szereplője érdekelt a rezsim túlélésében. Egy dél-koreai szakértő szerint ezt a klikket még Kim Dzsong Il rakta össze a halála előtt, hogy szilárd vezetést hagyjon maga után. "A halála utáni relatív nyugalom azt mutatja, hogy a dolog működik, ha ugyanis az átmenet nem menne simán, akkor [a hatalmi harcok idejére] úgy tennének, mintha Kim Dzsong Il még mindig élne" - idézte az elemzőt a Reuters.
Konzerválják
A szombaton elhunyt Kim Dzsong Ilt is valószínűleg bebalzsamozva üvegkoporsóban közszemlére teszik, mint néhai apját, az 1994-ben meghalt Kim Ir Szent. A "kedves vezetőt" apja nyughelyén, a phenjani Kumszuszan-mauzóleumban ravatalozták fel, és elképzelhető, hogy már elő is készítették a konzerválásra.
"Akár 10 napig is az üvegkoporsóban tarthatják azon a hőmérsékleten, amelyet ott biztosítanak" - közölte szerdán a Reutersnak nyilatkozva Cso Dzse Szung dél-koreai preparátor. "Tulajdonképpen a Kim-család bálványozásáról van szó. A rezsim érinthetetlenségének jeleként tartósítják testük állapotát" - mondta Hong Szun Kjung, Észak-Korea egykori bangkoki nagykövete, aki azóta elszökött hazájából, Dél-Koreában él, és vezetője egy jogvédő csoportnak, ami Észak demokratizálásáért tevékenykedik.
Kim Dzsong Ilt rendszeralapító apjához hasonlóan félistenként tisztelik az észak-koreai médiában, ami életében gyakran tulajdonított neki csodás tetteket.
Dél-koreai médiajelentések szerint az örökös elnököt, Kim Ir Szent egy orosz szakértői csoport balzsamozta be annak idején egymillió dolláros költségen, és azóta minden évben 800 ezer dollárt kellett költeni az állagmegóvásra. A két ország között azóta megromlott a viszony, így valószínűleg fia holttestét már egy észak-koreai szakembercsoport fogja konzerválni.
5 millióan 24 óra alatt
Kim Dzsong Il emléke előtt az észak-koreai főváros ötmillió lakosa tisztelgett 24 óra alatt - jelentette szerdán a hivatalos KCNA hírügynökség. A gyászoló phenjainak a halott vezető szobrai és képmásai előtt elvonulva emlékeztek a kommunista országot 17 éven át irányító "kedves vezetőre". Észak-Koreának mintegy 24 millió lakosa van, vagyis kedd délig minden ötödik állampolgár részt vett a fővárosi tisztelgésben.
Az észak-koreai kormány szigorította a biztonsági intézkedéseket a városokban, riadókészültségbe helyezte a hadsereg bizonyos egységeit, és hűségnyilatkozatokat kapott a fegyveres erők vezető beosztású tábornokaitól - közölték dél-koreai hírszerzési források szerdán.
A dél-koreai hatóságok engedélyezték, hogy magánjellegű csoportok együttérzésüket nyilvánítsák Kim Dzsongil halála alkalmából. A két országrészt közötti mindennemű kapcsolattartást engedélyezni hivatott újraegyesítési minisztérium "általában" engedélyt ad részvétet kifejező üzenetek küldésére - közölte szerdán a hatóság szóvivője. Az engedélyt csak "különleges ok" fennforgása esetén lehet megtagadni - tette hozzá.
A szöuli kormány újraegyesítési minisztere, Ju Vu Ik kedden televíziós beszédben fejezte ki együttérzését az északiaknak Kim Dzsongil halála alkalmából. A december 28-ra kitűzött temetésre azonban nem utazik hivatalos dél-koreai kormányküldöttség Észak-Koreába.
atv.hu/MTI/Origo
