A szocialisták szerint nemcsak a jegybank függetlenségének korlátozása és a magánnyugdíjpénztári befizetések elvonása miatt repült idő előtt haza az IMF küldöttsége. Szombati sajtótájékoztatóján Józsa István, az MSZP parlamenti képviselője azt mondta: a Nemzetközi Valutaalap nem bízik a benyújtott költségvetésben sem, ezért a kormánynak újat kell kidolgoznia.

„Tényleg az ismerkedésen túl nem jutottak sehová, a tárgyalódelegáció felállt. De e mögött az is meghúzódik, hogy ez a költségvetés kivitelezhetetlen, finanszírozhatatlan működésképtelen” – fogalmazott Józsa.

„Őket semmi más nem érdekli, csak azt (sic! – a szerk.), hogy hogyan okozzanak problémát a Fidesznek, hogyan gáncsoskodjanak és hogyan szerezzék vissza a hatalmat” – közölte szombati sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivőnője azt mondta: a szocialisták csak riogatnak , amikor az IMF hazautazásáról, a költségvetés visszavonásáról és a kormány megszorításairól beszélnek.

„Azt is Józsa István figyelmébe ajánlom, hogy nézze meg, hogy a környező országokban egyébként milyen – igazi – megszorító intézkedések vannak, nézze meg, hogy hogyan alakulnak környező országokban például a nyugdíjak, te… több helyen nominálisan csökkentik a nyugdíjakat, több helyen a bérekhez is hozzányúlnak és ténylegesen elképesztő megszorító intézkedésekre kényszerülnek…” – fogalmazott Selmeczi Gabriella.

Az LMP már értelmét sem látja a parlamenti politizálásnak, ezért új ellenállást szervez. A jogállam és a demokrácia védelmében pénteken a Parlament előtt tüntet.

„Az a fajta parlamenti politizálás, amelyben az LMP eddig hitt, annak semmi értelme nincs már. Mi is harcmodort változtatunk és arra hívjuk december 23-ra a polgárokat, hogy jöjjenek a Parlament elé” – fogalmazott szombati sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese.

Az ökopárti politikus szerint ezen a napon egy sor botrányos törvény elfogadásával a kormánypárti kétharmad az utolsó szöget is beveri a demokrácia koporsójába.

atv.hu