A román kormányfő a gépkocsi műszerfalára helyezett pohár vízzel próbálta ellenőrizni, vannak-e komolyabb döccenői az aszfaltburkolatnak és a szakasz végigautózása után elégedetten szólt a pálya minőségéről.

Boc tréfásan azt is megjegyezte: „szerencse, hogy még avatunk autópályákat, így néha én is vezethetek”.

A harminchárom kilométeres pályaszakasz mellett az autópályának megfelelő aradi körgyűrű 12,25 kilométeres szakaszát is átadták a forgalomnak. Ezen egyelőre csak egy sávban zajlik mindkét irányban a forgalom és hatvan kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben. Az autópályán pillanatnyilag száz kilométer/óra a megengedett sebesség. Azért volt szükséges a sebesség korlátozása, mert az út mentén még folynak a munkálatok.

A pályaszakaszt a spanyol JV FCC Construccion és az olasz ASTALDI SpA conzorciuma építette, a munkát 2009 januárjában kezdték. A román kormány által közölt decemberi adatok szerint az útépítés 264 millió euróba került. Az építkezés költségeit az Európai Unió kohéziós alapjából, az Európai Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből és a román költségvetésből biztosították. A felavatott pályarész a nagylaki határátkelőtől Aradon, Temesváron, Déván és Nagyszebenen átvezető dél-partiumi, bánsági és dél-erdélyi autópálya első megnyitott szakasza.

atv.hu, MTI