Az Európai Parlament a választások megismétlése mellett azt is kéri, hogy azonnal és teljes körűen vizsgálják ki a december 4-i voksolással kapcsolatban csalásról és megfélemlítésről szóló beszámolókat. Az EP-határozat üdvözölte a választást követő demonstrációkat is, amelyeket a határozat a népakarat megnyilvánulásának tart.

A határozat értetlenséget és felháborodást váltott ki orosz parlamenti politikusok körében. Szergej Mironov, a december 4-i választások eredményeképpen ismét a parlamentbe jutó Igazságos Oroszország párt vezetője az EP határozatát országa belügyeibe való beavatkozásnak minősítette. Hozzátette, hogy e véleménye nem jelenti azt, hogy tagadja a választási visszaéléseket. "Mi magunk fogjuk tisztázni az Egységes Oroszország párttal, hogy mi történt a választásokon"- mondta a politikus.

Mihail Osztrovszkij, az orosz parlament főtitkárának helyettese az orosz Pravdának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az EP határozatát nyugodtan lehet a „hidegháború visszaböfögésének” nevezni. Mint mondta ez unió ezzel precedens nélkül beavatkozik egy szuverén állam belügyeibe. A Pravda szerint azért is felháborító az EP határozata, mert az orosz Állami Duma választásain többek között uniós megfigyelők is jelen voltak. A lap szerint a megfigyelők ugyan feltüntették, hogy voltak bizonyos szabálytalanságok, de nem írtak arról, hogy illegitim lett volna a szavazás.

Oleg Morozov, az előző Állami Duma első elnökhelyettese szintén durva beavatkozásnak és a nemzetközi jogok megsértésének tartja az EP határozatát. Szerinte az nyílt nyomásgyakorlás az országra és állampolgáraira. Azt javasolta az EP-képviselőknek, hogy inkább foglalkozzanak az orosz ajkúak jogainak balti államokbeli nagyon durva megsértésével, illetve a koszovói szerbek jogainak eltiprásával.

Leonyid Szluckij, a duma külügyi bizottságának egyik volt vezetője úgy véli, hogy az Európai Parlament láthatóan túllépi hatáskörét. "Mint mindig, (az EP) most is kettős mércével mér, és elcsépelt forgatókönyveket használ. Valamiért nem veszi figyelembe a parlamenti ellenzék álláspontját, hiszen az nem adta vissza mandátumait, hanem folytatja a küzdelmet a törvényhozáson belül" - mondta.

Az orosz Liberális Demokrata párt frakciója szerint az országnak nincs szüksége ajánlásokra. "A parlamenti választások érvényesek voltak, a következő is menetrendszerűen le fog zajlani, és ezekben a kérdésekben Oroszország maga dönt. Oroszország nem Afrika, és nem is Ázsia, ahol az egyik, vagy másik rezsim létezése az európai támogatók közötti alku tárgya" - vélik a Zsirinovszkij-párt frakciójában.

Az orosz szenátus is felháborodott

Az orosz parlament két házát összefogó Szövetségi Tanács első elnökhelyettese, Alekszandr Torsin kijelentette, hogy az EP-határozat az orosz választók cinikus megsértése. Mint mondta, ez „a lépés Oroszország belügyeibe történő nyílt, külső beavatkozás”. Hozzátette, hogy az ilyen lépés nem járul hozzá az Európai Unió és Oroszország közötti bizalom erősítéséhez.

A jogvédőknek tetszett

Orosz jogvédő szervezetek ezzel ellentétben üdvözölték az EP határozatát. Lev Ponomarjov, az Emberi Jogokért elnevezésű közösség vezetője az orosz Interfax hírügynökségnek elmondta: "néhány európai kormány azt gondolja, hogy a gáz fontosabb az emberi jogoknál. Az Európai Parlament viszont a kontinens polgárait képviseli, és igazat mondott". Mint mondta, hazája is aláírta az emberi jogok európai egyezményét, ahol világosan meg van határozva, hogy az állampolgároknak joguk van az igazságos választásokhoz, ezért Oroszországnak teljesítenie kell a magára vállalt kötelezettségeit. Egyetért Ponomarjovval az orosz jogvédő központ, a Memorial elnöke. Oleg Orlov teljesen pontosnak és helytállónak nevezte az EP-határozatban foglaltakat.

Putyin adásban – „Csendet kérünk”

Az EP kritikát és az ellenzéki akciókat követő feszült hangulatban vágott neki Vlagyimir Putyin orosz elnök az immár hagyományosnak mondható éves televíziós értékelésének, ahol telefonon, a stúdióból, email-ben, vagy Facebookon kérdezték a kormányfőt. Rengeteg kérdés érkezett a választásokkal kapcsolatosan – Putyin szerint az állítólagos csalások miatt tartott tüntetések elfogadhatók, amennyiben a tüntetők megmaradnak a jogszabályi kereteken belül. Hozzátette: a közelgő elnökválasztások során webkamerákat fognak elhelyezni minden szavazóhelyiségben, hogy ezzel is gátat szabjanak a választási csalásoknak. Ahhoz azonban ragaszkodott az orosz kormányfő, hogy a parlamenti választások kifejezték a politikai erők egyensúlyát.



„A tény, hogy az emberek kifejezik a véleményüket egészen addig helyes, amíg mindenki betartja a jogszabályokat” – értékelve a szombati tüntetéseket, amelyeken több tízezer ember vonult Moszkva utcáira a kormány ellen demonstrálva. Putyin hozzátette: „a tévében örömmel láttam a többnyire fiatal és aktív embereket, akik egyértelműen állást foglaltak nézeteiket illetően”. Az orosz miniszterelnök szerint ha „ez a Putyin-rezsim eredménye, akkor nagyon elégedett az eredményekkel, és nem lát benne semmi rosszat.”

A „Kommerszant-ügy”

Az orosz kormányfő egy a választásokat fejtegető újabb Facebook-kérdésre válaszolva említést tett a Kommerszant Vlaszty (Hatalom) által közölt fényképre is, amelyen egy elrontott szavazólapon vulgáris jelzőkkel illették Putyint. „A szavazólapot Londonban fényképezték. És önök tudják, hogy kik élnek Londonban” – mondta az orosz miniszterelnök, majd hozzátette: „az a kívánságuk, hogy menjek oda, ahova, azzal áll összefüggésben, hogy vissza akarnak jönni ide, de amíg én itt vagyok, ezt nem tehetik.” Putyin nem fejtette ki, hogy pontosan kikre gondolt, de a BBC szerint az Egyesült Királyságot gyakran vádolják azzal Moszkvában, hogy menedéket adnak az orosz igazságszolgáltatás elől menekülőknek.

Putyin válaszol.

A Kommerszant kiadó tulajdonosa, Aliser Uszmanov milliárdos az ügy kirobbanását követően elbocsátotta Andrej Galijevet, a Kommerszant Holding ZRt. főigazgatóját és Makszim Kovalszkijt, a Kommerszant Vlaszty főszerkesztőjét. Gyemjan Kudrjavcev, a Kommerszant kiadó főigazgatója is lemondott, mert szintén „felelősnek” tartott magát. Uszmanov szerint az elbocsátás okául a kiadvány legfrissebb számában közölt (vulgáris tartalmú) anyagok szolgáltak, és amelyeket a tulajdonos – aki korábban nem avatkozott bele az újságírói munkába – úgy minősített, mint az újságírói etika megsértése”, írja a Gazeta.ru.

"McCain megőrült"

Putyin szerint vannak olyan „ellenséges hangok a Nyugaton”, amelyek az orosz miniszterelnököt Moammer Kadhafi meggyilkolt líbiai diktátorral hasonlítják össze. Az orosz kormányfő szerint ezzel az a céljuk, hogy gyengítsék Oroszországot a nemzetközi arénában. „Hallottam ezeket a véleményeket, de ezek nem velem, hanem Oroszországgal szemben kritikusak, amelyek célja, hogy Oroszországot félretolja az útból, hogy ne legyen a világuralmi törekvések útjában” – vélekedett Putyin. „A mai napig tartanak az orosz atomfegyverektől, valamint a mai napig független belpolitikát folytatunk, ez pedig egyeseket zavarhat” – utalt Putyin vélhetően az orosz választásokra, de hozzátette: Oroszországnak több barátja van a Nyugaton, mint ahány ellensége. Az orosz kormányfő az Egyesült Államoknak is üzent: hatalmas hibát követ el azzal, hogy gyanakodva tekint az orosz atomfegyverekre, és - mint mondta - "emiatt Európa nem tud velünk együttműködni, mint potenciális szövetségessel".

Visszatérve a Kadhafi hasonlatra - amellyel John McCain amerikai szenátor illette - Putyin azt mondta: az amerikai politikus harcolt Vietnámban, és „bizonyosan sok ártatlan vér tapad a kezéhez. Így nem tud azok nélkül a borzalmas jelenetek nélkül élni, amelyeken Kadhafi meggyilkolását lehetett látni.” Hozzátette: az amerikai szenátort foglyul ejtették Vietnámban, és egy gödörben tartották fogva, ami bárkit megőrjíthet.

Kudrin visszatérhet?

A továbbiakban Putyin egy újságíró kérdésére válaszolva elmondta, hogy a kormánynak megújulásra van szüksége, és hozzátette: az egykori pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin, aki idén mondott le, helyet kaphat egy új kormányban. A gazdasági helyzetet említve Putyin elmondta, Oroszországban idén rekord alacsony volt az infláció, és a gazdasági növekedés 4,2-4,5 százalék körül fog alakulni.

Az ellenzék szerveződik

Az orosz miniszterelnök beszédével párhuzamosan az (ellenzéki) Novaja Gazeta orosz lap csütörtöki internetes számában arról számolt be, hogy az ellenzék a december 12-i Bolotnaya téren tartott demonstrációját követően egy újabb tüntetést jelentett be a moszkvai városházán – a szervezők december 24-én ismét ötvenezer embert várnak az utcára, a „Tiszta választásokért” elnevezésű megmozdulásukra. A tüntetést a Vaszilevszkij térre hirdették meg (a biztonság kedvéért a Szaharovról elnevezett sugárutat is megjelölték, alternatív helyszínként), ez „Moszkva szívében” a Vörös tér és a Kreml közvetlen közelében helyezkedik el.

Az orosz lap szerint ugyanerre az időpontra a nacionalisták is meghirdették a saját demonstrációjukat, és – véletlenül, vagy nem – ugyanarra a helyszínre. A Novaja Gazeta értesülései szerint szerdán több száz ellenzéki aktivista és politikus találkozott Moszkvában, hogy megvitassa, miként lehetne egységesíteni a sokszínű ellenzéki mozgalmakat, és hogy munkatanácsokat hozzon létre, a tüntetés támogatása érdekében.   

ML - atv.hu / RIA / vesti.ru / MTI / Novaya / Pravda