Erről Harrach Péter beszélt az Egyenes Beszédben. A KDNP frakcióvezetője hozzátette: azt a tényt, hogy a kiskorúak éjszaka csavarognak, nem árt kezelni, de ilyen részletességgel nem lehet a családvédelmi kerettörvényben.

A kereszténydemokrata politikus szerint a családvédelmi törvény megteremti a lehetőségeket, hogy például a családtámogatási rendszerrel olyan viszonyokat alakítsunk ki, mint a skandináv országokban vagy Franciaországban. Harrach Péter szerint a család és a munkahely összeegyeztetése nagyon fontos, ezért került be például az új Munka Törvénykönyvébe, hogy aki gyermekszülés után tér vissza a munkahelyére, kérhesse a munkáltatótól, hogy részmunkaidőben foglalkoztassa.

A frakcióvezető szerint a törvény nem gondoskodik a szülők helyett a gyerekről, de elősegíti a felelős gondolkodást. Azzal kapcsolatban, hogy a KDNP milyen álláspontot képvisel az uniós kormányközi megállapodással kapcsolatban, Harrach Péter azt mondta: még nincs hivatalos véleményük, de a frakciószövetséggel közös álláspontot alakítanak majd ki.

atv.hu