L. L. Junior is fellépett a karácsonyi ünnepségen. Az énekes ingyen adott koncertet a gyermekvédelmi gondozásban élő fiataloknak.
„Úgy érzem, minden embernek kutya kötelessége elmenni beteg gyerekeken segíteni, szegény gyerekeken segíteni, egyáltalán: gyerekeken segíteni, akik igénylik ezt, hiszen valóban ők a jövő és ők azok az önfeledt, boldog és önzetlen emberek, ami valóban ritka és igazán tudnak örülni mindennek” – fogalmazott az ATV-nek L. L. Junior.
A színpadra lépett fiatalok harminc gyerekotthonból érkeztek és remek előadásokkal szórakoztatták egymást. Volt, aki xilofonozott, mások slágereket énekeltek, megint mások táncoltak, és a kamerába integetés sem volt ritka. A közönség pedig minden produkciót hatalmas ovációval fogadott.
A karácsony nem igazi ajándékok nélkül, a szervezők erről is gondoskodtak. „A Vöröskereszt, mint önkénteseket foglalkoztató civil szervezet képes arra, hogy a Mikulásgyárból tegnap összegyűjtött adományokat, szinte 24 órán belül eljuttassa a gyermekeknek, a legjobban rászorulóknak ezen a rendezvényen keresztül” – fogalmazott az ATV-nek Kardos István, a Budapesti Vöröskereszt igazgatója.
A nevelőotthonban élők nehéz életkörülmények közül kerültek az állami intézményekbe. A bélyeg egész életükben elkíséri őket – mondják a szakemberek.
„Nagyon rossz körülmények közül jönnek, érintettek gyakran droggal, prostitúcióval. Itt valamilyen lehetőséget kapnak arra, hogy kitörjenek ebből, hiszen nagyon gyakran van főiskolai és egyetemi végzettségű gyerek is ebben a rendszerben” – közölte az ATV-vel Hazai Vera, a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetségének magyarországi elnöke.
Magyarországon jelenleg valamivel több, mint húszezer gyerek él nevelőotthonban vagy nevelőszülőknél.
atv.hu

