A riválisok össztüze várható volt, hiszen Gingrich bő három héttel az előválasztási küzdelem megkezdése előtt az összes jelentősebb közvélemény-kutatás szerint listavezető a republikánus elnökajelölt-spiránsok között. Az Egyesült Államok volt képviselőházi elnöke nyerésre áll a szombat esti vitának otthont adó Iowa államban is, ahol az ellenzéki párt támogatói jelöltállító gyűléseiken január 3-án döntenek arról, hogy kit támogassanak a hivatalos jelöltségért folytatott küzdelemben.

Gingrich kitartott a palesztinok körében nagy felháborodást kiváltó kijelentése mellett, miszerint a palesztin egy „kitalált nép”. Gingrich azzal érvelt, hogy történészként fogalmazott így, s kijelentette, hogy nem kíván beszállni az eset kapcsán kibontakozott „propagandaháborúba”.

Gingrich, aki 2009-ben tért át a baptista hitről a katolikusra, a három házasságát és a második frigye idején folytatott szeretői viszonyát firtató megjegyzésekkel kapcsolatban  kijelentette: „Úgy hiszem, ezt az embereknek kell megítélniük. Már korábban nyíltan elmondtam, hogy olykor hibáztam. Istenhez kellett megbocsátásért folyamodnom, és keresnem kellett a megnyugvást.”

Fő riválisa, Mitt Romney, volt massachusettsi kormányzó amiatt támadta a volt házelnököt, hogy Gingrich hivatásos politikus, aki nem szerzett tapasztalatokat az üzleti életben, ezért nem ért a gazdasághoz. Gingrich azzal vágott vissza, hogy Romney-ból azért nem lett karrierpolitikus, mert 1994-ben alulmaradt Edward Kennedyvel szemben a massachusettsi szenátorválasztáson.

Ron Paul texasi képviselő Gingrich szemére vetette, hogy az állami tulajdonú, s a pénzügyi válság idején jelentős mentőcsomagra szoruló Freddie Mac jelzálogkölcsönző tanácsadója volt, Michele Bachmann minnesotai képviselőnő pedig Gingrichet és Romeney-t egyaránt bírálta, amiért támogatták a kötelező egyéni egészségbiztosítás bevezetését. A magát a Tea Party ultrakonzervatív mozgalom jelöltjének tekintő Bachmann összevontan „Newt Romney” néven emlegette két ellenfelét.

Az elnökjelölt-aspiránsoknak az ABC televízió által Des Moinesból közvetített vitájára Jon Huntsman volt utahi kormányzó és pekingi nagykövet - a szinte már érzékelhetetlenül alacsony támogatottsága miatt - nem kapott meghívást.

Egyre kétségesebb, hogy december 27-én létrejön-e a Donald Trump médiamágnás és televíziós műsorvezető által ugyancsak Iowába meghirdetett, újabb televíziós vita, mert az arra szóló meghívást Gingrich mellett egyedül Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor fogadta el.

Trump, aki megpróbál királycsinálóként fellépni a republikánusok között, sőt továbbra is lebegteti, hogy független jelöltként indul a választáson, ha pártjának nem sikerül esélyes hivatalos jelöltet állítania, leginkább Bachmann távolmaradását fájlalta. A képviselőnő ugyanis a kampányban négyszer is kért tőle négyszemközti beszélgetést, hogy elérje támogatását, sőt, az alelnöki posztot is felajánlotta neki.

MTI