A szervezők szerint a Kremlhez közeli téren legalább nyolcvanötezren gyűltek össze, hogy támogassák az ellenzéki követeléseket. A rendőrség sokkal kevesebbről, mintegy húszezer tüntetőről számolt be a központi televíziónak, amely egyébként a választások óta először tudósított az ellenzék hétfő óta tartó megmozdulásairól.

A Rosszija 24 hírtelevízió helyszíni riportjában megszólalt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is, aki elmondta, hogy rendbontás és rendőri beavatkozás nélkül zajlott a több tízezres tüntetés. Vlagyimir Lukin dicsérte a rendvédelem szervezettségét, amely – mint az MTI a helyszínen tapasztalta - olyan nagy erőkkel vonult fel, hogy azt a csupán érdeklődésből, vagy szimpátiából a tiltakozáshoz kisétáló moszkvaiak is túlzottnak tartották. „Nagyon félhetnek, ha ekkora erőt vetettek be” - mondták fiatalok, aki azzal is viccelődtek, hogy számukra a fogda már nem lenne szokatlan, hiszen részt vettek az előző megmozdulásokon is.

A rendőrség két fiatalt őrizetbe vett, mert petárdával felgyújtottak egy mozgó illemhelyet. A környéken, a rakparton és a Kreml előtti területen a Lenin könyvtár felé haladva az őrizetbe vettek szállítására alkalmas teherautók sorakoztak fel, legalább ötven ilyen járművet lehetett látni. A rendvédelmi egységekből is egyre többet irányítottak a tüntetés közelébe, attól tartva, hogy a tömegből távozók   spontán tiltakozó akciókra ragadtatják magukat.

Kisebb-nagyobb tüntetések voltak az ország több nagyvárosában Kalinyingrádtól (Königsberg) Vlagyivosztokig és Habarovszkig.

A december 4-én lezajlott parlamenti választások során a kormányzó Egyesült Oroszország párt addig hatvannégy százalékos többsége negyvenkilenc százalékos relatív többséggé olvadt. A választásokat követően széles körben elterjedt az a nézet, hogy Putyinék csak választási csalások révén tudták megőrizni többségüket a törvényhozásban.

Gyülekeznek a tiltakozók - az elmúlt két évtized legnagyobb tömegtüntetése lehet a mai.


A hatóságok is készülnek

A BBC tudósítása szerint már tízezrek vannak a téren. Ezzel párhuzamosan mintegy ötvezer rendőrt és rohamosztagost helyeztek készültségbe a tüntetés kapcsán.

A moszkvai városvezetés egyébként az eredeti helyszínként választott  Forradalom tér helyett csak a Kremlhez közel fekvő Bolotnaja téren engedélyezte a tüntetést azzal az indoklással, hogy az előbbi helyszín szűkös lenne a nagyszámú tüntetőnek. Az oroszvilag.hu szerint a Bolotnaja tér a Moszkva-folyó egyik szigetén található, ahol a hatóság egyszerűbben kontrollálhatja az eseményeket. Az orosz fővároson kívül nagyobb ellenzéki megmozdulások várhatóak Szentpéterváron, Ufában, Cseljabinszkben és Novoszibirszkben. Az sem kizárt, hogy külföldön élő oroszok is tüntetni fognak a választási eredmények ellen.

Tisztifőorvos: ilyen hidegben veszélyes tüntetni

Eközben olyan súlyos hackertámadás érte a kormányzó párt frakciójának honlapját, hogy az elérhetetlenné vált. Egyes feltételezések szerint ez válasz lehet arra, hogy december 4-én, illetve az azt megelőző napokban támadás ért több ellenzéki honlapot Oroszországban.

A szombati demonstrációkkal kapcsolatban az orosz tisztifőorvos, Gyennagyij Onyiscsenko is megszólalt: szerinte ebben a „hideg időjárásban” már nem tanácsos „tömeggyűlésekre járni”, mert az veszélyes lehet a „krónikus betegségekben szenvedők számára”, ráadásul egy ilyen tömegben kitörhet egy náthajárvány, ami komoly következményekkel jár. Onyiscsenko szerint ez nem politikai kérdés, ő csupán az orosz nép egészségéért aggódik.

A jogvédők segítenek

A Társadalmi ítélet elnevezésű jogvédő szervezet Interfax hírügynökségnek eljuttatott nyilatkozatban leszögezi:  "A választási eredmény  nagy mértékű meghamisítása ellen tiltakozóknak joguk van a békés megmozdulásokhoz és ahhoz, hogy a választójog  tiszteletben tartását és érvényesítését követelhessék" - áll a közleményben.

A szombati ellenzéki tüntetéseken rendőri őrizetbe kerülők jogi védelmét a Társadalmi ítélet mellett a Memorial központ, a moszkvai Helsinki Csoport, az Agora szövetség és a Kínzások Elleni Bizottság jogászai fogja ellátni közösen, erre külön csoportot alakított meg.

Akit előállítanak, behívót is kap

A december 4-i szavazást követően több száz tüntetőt őrizetbe vettek Moszkvában és Szentpéterváron. A fővárosi tüntetést kezdeményező Szolidaritás mozgalom arra szólította föl  a tiltakozás részvevőit, hogy ne hagyják magukat provokálni.

Vlagyimir Putyin az USA-t vádolja: szerinte Hillary Clinton "adott jelet" a tüntetőknek.

Az Interfax hírügynökség tudomására jutott, hogy a rendvédelmi szervek azoknak a sorköteles fiataloknak, akik a szombati tüntetésekre elmennek és akiket őrizetbe vesznek, átadják a katonai szolgálatra szóló behívót.

Vlagyimir Putyin a külföldi országokat, főleg az Egyesült Államokat sejti az ellenzéki megmozdulások mögött. Az orosz miniszterelnök egyenesen az amerikai külügyminisztert, Hillary Clintont támadta, mondván, hogy "ő adott jelet" a tüntetőknek azzal, hogy a választást tisztességtelennek és igazságtalannak nevezte, még mielőtt az OSZE választási megfigyelői jelentésüket elkészíthették volna. (Erről bővebben itt olvashat.)

atv.hu, MTI, BBC, oroszvilag.hu, jpost.com