November 22-én koradélután akkor még ismeretlen tettes egy Margit körúti lépcsőházban megkísérelte kilopni egy harmincegy éves vak férfi zsebéből pénztárcáját. A sértett ellenállt: először kézzel taszította el magától, majd fehér botjával többször felé sújtott, illetve sikerült megmarkolnia támadója kezét. A tettes egy késsel megszúrta áldozatát, majd elmenekült a helyszínről. Az áldozat életveszélyes sérülést szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz számos állampolgári bejelentés érkezett és a rendőrség megkezdte a környék térfigyelő kameráival készített fölvételek elemzését is.

November 30-án este a nyomozók a Nyugati téri aluljáróban elfogták a keresett férfit, akiről a BRFK közleménye szerint annyit tudni, hogy huszonnyolc éves, Sz. Laszlo Remusnak hívják és nem magyar állampolgár. Sz. Laszlo Remus beismerte tettét. Előzetes letartóztatásba helyezték.

atv.hu, police.hu