Péntek reggel előzetes letartóztatásba helyezték a Haladás edzőjét, Aczél Zoltánt. A trénert a tárgyalás után visszaszállították a Nemzeti Nyomozó iroda Aradi utcai épületébe, ahol egyszemélyes cellában tölti majd napjait.

- A tárgyalás előtt azért megemlítettem Zolinak, hogy az őrizetbe vétel után a statisztika szerint tízből csak egy esetben engedik ki az embereket - mondta dr. Czeglédy Csaba, Aczél jogi képviselője. - Elmondtam neki többek között azt is, hogy panasszal életem a gyanúsítás ellen, megmutattam milyen anyagokkal készültem, ezeket át is adtam számára. Vittem neki könyvet, cigarettát, csomagot.  Csakúgy mint csütörtökön, ezúttal is a családjáról kérdezett, megnyugtattam, hogy semmiben nem szenvednek hiányt. Aztán a Haladásról érdeklődött, hogy vannak a játékosok, milyen állapotban vannak a sérültek - hiába a vér nem válik vízzé. Nyugodtam mondhatom, hogy Zoli ezt követően úgy állt a tárgyalóteremben, mint egy szálfa, pontosan olyan felemelt fejjel, tiszta tekintettel nézett, mint ahogy a hétköznapi életben szokott.

Az ügyvéd szerint egy-két esettől eltekintve nyugodtan, higgadtan válaszolgatott a kérdésekre. Hozzátette: miután a tréner megtudta, hogy előzetes letartóztatásba helyezik sem roppant össze, persze azért aggódott családja és saját jövőéért. De mint mondta, a valótlan állításokkal szemben nem tud mit tenni.

"Bevallom, nekem úgy tűnt,  Zoli talán még nem fogta fel igazán, hogy rossz esetben az ünnepeket is rács mögött tölti. De azért reménykedek: nagyon-nagyon bízok a szembesítésben, ahol Sütő Lászlónak és Horváth Gábornak muszáj lesz Aczél Zoltán szemébe mondaniuk a vádakat. Jó hír - már amennyire jelen helyzetben ez jónak számít - hogy Zolit visszaszállították a Nemzeti Nyomozó Iroda épületébe, ahol egyszemélyes fogdában, normális, jó helyen őrzik. Sőt, még az őrök vigasztalták, hogy jelen körülmények között a lehető legjobb helyre került" - mondta az ügyvéd.

Aczél búcsúzáskor azt kérdezte, hogy "Ugye harcolni fognak a srácok a Videoton ellen?" A jogi képviselő azt válaszolta, hogy igen, mire az edző azt üzente: "Harcoljanak a sikerért!"

Az OTP Bank Ligában érdekelt Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét szerdán azért állították elő Székesfehérváron, mert a vádak szerint még 2009-ben, a Siófok trénereként a Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő, illetve a ZTE-Siófok bajnoki előtt elfogadta két játékosa, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, miszerint 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában. A vád szerint Aczél, tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a ZTE elleni meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót. A Honvéd elleni összecsapásra az elkövetői kör Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan előny kifizetésére nem került sor.

atv.hu/haladas.hu