Az Európai Régiók Gyűlésének éves közgyűlését tartották az Atlanti-óceánban található Azori-szigeteken itt – tizenkét fideszes megyei közgyűlési elnök részvételével. A Blikk szerint az érintettek a hétfői parlamenti ülést végigszavazták, utána repültek a Portugáliához tartozó szigetekre, ahol most tizenöt-húsz fok a hőmérséklet. A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökeként Szűcs Lajos szervezte az utat. Vele tartott egyebek mellett Mengyi Roland borsod-abaúj-zempléni és Gelencsér Attila somogyi közgyűlési elnök is.
A Blikk azt írja: október végén tizennyolc pest megyei iskolában oktatási szünetet kellett tartani, mert a Pest Megyei Önkormányzat nem tudta kifizetni a fűtésszámlát. A kormány garanciát vállalt érintett iskolák októberi, novemberi és decemberi gázszámlájának rendezésére. Az eddig felgyülemlett tartozás kiegyenlítéséről az önkormányzat és a gázszolgáltató még napjainkban is egyeztet, hiszen a kormány és a megyei önkormányzatok között létrejött megállapodásnak megfelelően a megyei intézményeket január 1-jétől az állam működteti.
Az ATV-nek telefonon nyilatkozó Szűcs Lajos szerint a látszat csal: az ország érdekében szükség volt az azori-szigeteki útra. Hozzátette: szerinte az egész nem kertült másfélmillió forintnál többe.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője mindenestre helyteleníti, hogy a jelenlegi gazdasági nehézségek közepette erre költik a pénzt. „Nem hiszem azt, hogy az Azori-szigeteken a magyar önkormányzatisággal kapcsolatban új tapasztalatokat tudtak volna szerezni, de hétfőn rákérdezek […], ezzel kezdem a napot” – fogalmazott szombati agárdi sajtótájékoztatóján a frakcióvezető.
Szűcs Lajos szerint a Pest Megyei Közgyűlés nem az idei pénzéből fizette a számlát. A tavalyi tagdíjból gazdálkodták ki a költséget; azt egyébként szintén az önkormányzat fizetette be – közölte.
atv.hu

