Persze fontos, hogy a talentumok idővel hazatérjenek, hiszen mint mondta, ha a társadalom elveszíti géniuszait, akkor csak vegetálni fog. A politikai vezetésnek ezért meg kell találnia azokat az eszközöket, amelyekkel visszacsábíthatja szülőföldjükre a kivándorolt magyar tehetségeket.

Az ismert genetikusprofesszor szerint a magyar tehetségeket külföldön sokkal inkább megbecsülik, mint idehaza, ezért ma Magyarországon igen nehéz dolog hazafinak maradni. Példaként Semmelweis Ignác esetét említette, akinek a gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezését csak halála után ismerte el a magyar orvostársadalom. De egyelőre a Czeizel Endre nevéhez köthető magzatvédő vitamin magyarországi felhasználási adatai sem az elismertség jeleit mutatják, Czeizel ugyanis elmondta, míg a magzatvédő vitaminra Európában a fejlődési rendellenességek megelőzésének egyik legfontosabb eszközeként tekintenek, hazánkban a várandós anyák mindössze hat százaléka használja.

Ami a népességfogyás megállítását illeti, a professzor jó lépésnek tartja a KDNP azon javaslatát, miszerint meg kellene vonni az abortusz állami támogatását és terhességmegszakítás helyett az örökbefogadás támogatására kellene fordítani. Czeizel szerint azonban a megoldás ennél sokkal összetettebb, hiszen az első lépés az lenne, hogy a fiatalokat felkészítsék a családi, illetve a szexuális életre, vagyis meg kell nekik tanítani, hogy csak felelősséggel szabad gyermeket vállalni. Erre egyébként voltak is kezdeményezések, mint azt elmondta, 1995-ben éppen azért vállalta a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet vezetését, mert akkor a Nemzeti Alaptanterv kimondta: az iskola feladata a fiatalok felkészítése a családi életre. Az első Orbán-kormány azonban a kérdésről másképp vélekedett, és egy tollvonással megszüntette az erről szóló rendelkezést. Holott a programra nem kevesebb, mint harminckétmillió forintot költöttek, ráadásul hetven gyerek életét sikerült így megmenteni, mondta el a professzor.

atv.hu, Jeremcsuk István