A sajtótájékoztatón az atv.hu kérdésére a Fidesz ügyvezető alelnöke mókásnak nevezte egy 2012 tavaszi parlamenti választás ötletét. „Nincs ilyen fölvetés, soha életemben nem hallottam róla. Akkor olvastam róla először, amikor Mesterházy valami ilyesmit mondott” – fogalmazott a kormánypárti politikus. Azon fölvetésünket, hogy ennek a lehetőségét Gyurcsány Ferenc, sőt Török Gábor politológus is fölvetette, Kósa egy viccel ütötte el.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a Fidesz kit kooptál a fővárosi listáról Láng Zsolt helyére. „Volt már, hogy elővettük a budapesti listát és végignéztük” – közölte, de állítása szerint pártja ennél behatóbban még nem foglalkozott a kérdéssel. „Még a héten döntünk róla” – tette hozzá.

Parlamenti tudósítónk a sajtótájékoztató után interjút készített a politikussal az esetleges előrehozott választásról. Kósa szerint egy kormánypárt számára általában a ciklus közepe szokott a mélypont lenni, így „akkor előrehozott választást tartani semmi értelme”. Hozzátette: egy előrehozott választás instabillá tenné az országot és a kampány sem válna az ország hasznára. Debrecen polgármestere szerint az ötlet teljesen légből kapott és a Fideszen belül föl sem merül.

Láng Zsolt listás utódjának megnevezéséről annyit mondott: a pártvezetés nem egységes a kérdésben. Több név is szóba került, konkrétumot azonban Kósa nem volt hajlandó elárulni.

atv.hu, Szegő Péter