Magyarország új növekedési terve rendkívül hangsúlyosan épít az újraiparosításra - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola konferenciáján.
A Siker a Kárpát-medencében című előadásában a miniszter hangsúlyozta: ezért született a Wekerle Sándor Terv, a Mikó Imre Terv és az Új Széchenyi Terv, ezek integrációjával jön létre a magyar növekedési terv, amelyről e hónap végén tárgyal a kormány.
Egyszerűség, együttműködés
Matolcsy György megismételte korábbi kijelentését, miszerint a magyar gazdaságban már bekövetkezett egy döntő fordulat. Mint mondta, a válság azokat az államokat bünteti, ahol magas az államadósság. Ebből a szempontból döntő fordulat, hogy az ország képes volt 82 százalékról lejjebb vinni az államadósságot. „Az új, XXI. századi sikernek talán az a legfontosabb receptje, hogy mindenki azt tegye, amiben a legjobb- fejtegette a hallgatók előtt a nemzetgazdasági miniszter.
„Mint egy ország, mint egy nagyobb övezet sikeréhez még egy dolog szükséges, kell tudnunk, hogy egyszerűen kell néznünk a világot”- mondta Matolcsy, majd hozzátette: ehhez társak kellenek, Európa keleti pereme együtt lehet sikeres. A tárcavezető Kínát hozta fel példának, ami egyetlen országnak tűnik, de „hány belső kistigris, kisoroszlán, kisjaguár nő ott fel. Ők is csapatban működnek”- magyarázta Matolcsy.
0 százalék feletti növekedés
Magyarország leszorítja az államadósságát, képes magát finanszírozni a piacokról, az igazi gyengeségünk a növekedés - mondta a miniszter. A 0 százalék feletti bővülés megőrzése érdekében pénzügyi védőhálót kötünk a jövő év elején a nemzetközi szervezetekkel – mondta Matolcsy György. Szerinte ez nem egy kiszolgáltatott helyzetben lehívott hitel, mint 2008-ban, „hanem egy olyan hitel, amelyet nem kell lehívni, csak ott lebeg, mint egy biztonsági tartalék, amelyhez egyébként - ha nagyon elromlanak a dolgok Európában - Magyarország folyamodni tud”. Elindult egy politikai megújulás, az állam teljes átalakítása; az első csatát, az egyensúly csatáját már megnyertük, s most áttérünk a gazdasági növekedésre - tette hozzá. „A siker ma még láthatatlan, kicsit olyan ez, mint a jéghegy: először alul nagyon nagynak kell lenni, hogy látszódjon fent”- szemléltette a gazdasági helyzetet Matolcsy.
Madár: vége szakad a szabadságharcnak
Elemzők szerint, amennyiben a kormány elővigyázatossági hitelt köt az IMF-fel, az folyamatos, szigorú ellenőrzést hoz maga után. Madár István szerint azonban ez a jövő évre tervezett 1400 milliárdos megszorító csomagon túl újabb szigorításokkal már nem jár. Egy megállapodással mind a gazdasági szabadságharcnak, mind a nem ortodox gazdaságpolitikának várhatóan a jelenlegi formájában vége szakad. „Az IMF nem szereti a rögtönzéseket, kiszámítható döntéseket vár”- vélekedett Madár István, a Portfolio.hu elemzője. A végtörlesztés kiterjesztését például várhatóan nem támogatná az IMF - tette hozzá.
A növekedés másik fontos eleme
Matolcsy egyébként a magánfőiskola konferenciáján arról is beszélt, hogy a gazdasági növekedés másik fontos eleme a vállalati finanszírozás fenntartása. Mint mondta, az elmúlt 18 hónapban mintegy 2 ezer milliárd forintnyi likviditás és hitelkapacitás tűnt el a bankrendszerből.
A kormány szándékai szerint mintegy 1500 milliárd forintnyi uniós forrást használhat fel Magyarország 2012-ben. Ehhez azonban sok esetben hiányzik a tőkeforrás, így a kormány együttműködési formákat dolgoz ki a bankokkal, amelyek a hitelszűke feloldását célozzák - mondta a miniszter. Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha a jelenlegi 19 százalékos beruházási rátát 25 százalék fölé emeli.
Kiemelte: a válság megmutatta, hogy azok az országok voltak képesek átvészelni a válságot, amelyek termeltek. Magyarországnak is termelnie kell, fejlesztenie az ipart, a bányászatot a mezőgazdaságot és az építőipart; ezen kívül a turizmus is hozzájárulhat a növekedéshez. Leszögezte: Magyarország minderre alkalmas.
atv.hu / MTI
