A nyomozók egy olyan megdöbbentő listát találtak, amely valószínűleg a szélsőjobboldaliak célpontjait tartalmazta. A Spiegel Online információi szerint a lista nyolcvannyolc személy nevét és címét tartalmazza, köztük legalább két politikusét, valamint török és iszlamista szervezetek képviselőiét is. Összesen kereken ezersornyi adatról van szó, amelyet jelenleg vizsgálnak. Eddig még nem jöttek rá a nyomozók, hogy a trió miért készítette el a listát. Nem tudják még azt sem, hogy valóban lehetséges célpontokról van szó, vagy csak politikai ellenfeleiket sorolták fel rajta. A 88-as szám is felzúdulást keltett, amely a szélsőjobboldali körökben a HH rövidítést, a Heil Hitler köszöntést jelenti. A Tagesspiegel szerdai értesülései szerint a gyűjtemény 2005-ből származik.
A két érintettet mélyen megdöbbentették a történtek. Montag aggodalmát fejezte ki: „Ez borzalmas érzés számomra. Ez nincs elintézve azzal a dologgal, hogy a terrorsejt ismert tagjait lekapcsolták. Ha ők valami ilyesmit kitalálnak, mások is képesek rá.” A politikus meg van róla győződve, hogy „Németországban további szélsőjobboldaliak vannak, akik hasonló tettekre képesek”. Uhl hasonlóan megrettent, amikor megtudta, hogy hol fordult elő a neve. Montag és Uhl is Németország legismertebb politikusai közé tartozik, mindketten müncheni választókerületeket képviselnek a Bundestagban. A Zöldek képviselője emellett évek óta a széljsőjobboldal elleni harcban is részt vesz.
Azt, hogy a neonáci trió valóban akart-e merényleteket elkövetni Beate Zschäpe tanúvallomása tisztázhatja. A két bűntársának öngyilkosát követően a nő feladta magát a rendőrségen, de még nem nyilatkozott. A nyomozók számára ő jelenleg a kulcs, ő adhat magyarázatot a gyilkosság- és bankrablási sorozatra. A nyomozók korábban is találtak neonáci csoportoknál hasonló listákat, de azoknak propagandacéljaik voltak. Ennél a csoportnál attól tartanak, hogy mivel 2006-ban abbahagyták a gyilkosságokat és rablásokat, egy újabb terven kezdtek el dolgozni, amelynek része ez a lista is.
spiegel.de

