„Elég jól…, nehéz…, erős, erős, erős” – mondta a hogylétéről szólva a képviselőnő.
„Afrika” – jelentette ki, amikor azt a kérdést kapta, hogy mire gondol most. Mark Kelly elmagyarázta, hogy egy afrikai vakációt terveznek.
Noha a mosolygósnak és energikusnak bemutatott Gabrielle Giffords a kíméletesen megválogatott televíziós felvételek tanúsága szerint is csak árnyéka hajdani önmagának, a Diane Sawyer által elkészített beszélgetés közben az ABC bemutatta a képviselőnő csodával határos felépülésének a nagyközönség által eddig sohasem látott stádiumait.
Az adásból kiderült, hogy Giffords, akinek beszédközpontja súlyosan megsérült az agy bal féltekéjében, zeneterápia és hihetetlen akaraterő segítségével tanulta meg helyettesíteni a megsemmisült idegpályákat és lett képes újból verbálisan kommunikálni. A bemutatott felvételeken úgy tűnt, hogy a képviselőnő képes az asszociációkra, az általa kimondott beszédelemek összhangban állnak a beszélgetés lényegével.
Gabrielle Giffords kérdésekre válaszolva elmondta, hogy egyáltalán nem emlékszik a támadás napjára, csak az előzőre. Mint mondta, nem haragszik a támadójára. „(Ilyen az) élet” – mondta.
A 2011. január 8-án elkövetett merényletben hatan életüket vesztették és Giffords mellett tizenkét másik ember is megsebesült. A skizofrén elkövetőt, a huszonhárom éves Jared Lee Loughnert bírói utasítás alapján jelenleg nyolchónapos kényszergyógykezelésnek vetik alá, mert elmeorvosi szakvélemény szerint ismét beszámíthatóvá lehet tenni, hogy alkalmassá váljék egy ellene irányuló bírósági tárgyalásra.
MTI

