Bűnösnek találta az esküdtszék gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában dr. Conrad Murray-t, Michael Jackson orvosát. Ám a letöltendő évek számáról csak november 29-én határoz majd a bíró. Egyesek szerint Murray akár négy évet is kaphat, praktizálási engedélyét pedig végleg visszavonhatják. Az orvost óvadék ellenében sem engedik szabadlábra, mert a bíró szerint szökés veszélye is fennáll, és Murray a társadalomra is veszélyt jelent. Az orvos ügyvédje fellebbezni kíván a döntés ellen.

"Dr. Conrad Murray összetört, nagyon megrázta az ítélet, hiszen nem tartja magát bűnösnek. Reménykedünk benne, hogy a fellebbezéssel sikerül célt érnünk" – mondta Murray ügyvédje, Nareg Gourjian a Daily Mailnek.

Mint ismeretes, a popkirály 2009 júniusában hunyt el, propofoltúladagolás okozhatta a halálát. A szakértők szerint háziorvosa, aki halálakor is a házban tartózkodott, tizenhét pontban vétett hibát, például abban, hogy felügyelet nélkül hagyta az énekest, nem vezetett kezelési naplót, sőt abban is, hogy egyáltalán beadta a nyugtatót, holott Jacko más, erős gyógyszereket is szedett. Ráadásul későn riasztotta a mentőket, miután sikertelenül próbálta újraéleszteni.

Jackson rajongói kitörő örömmel fogadták a hét férfiból és öt nőből álló esküdtszék döntését. Murray ügyvédje állítja: az befolyásolta az esküdteket, hogy egytől egyig Jacko-rajongók.

Bors