Az otthonvédelmi akcióterv május 30-i bejelentésekor Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: „Segítünk abban, hogy a bajba jutott tulajdonos lakását a nemzeti eszközkezelő megvásárolja, és így az, aki a lakásban addig tulajdonosként lakott, bérlőként ugyanott folytathatja az életét.”

Szeptember 28-án Giró-Szász András kormányszóvivő ugyanezzel kapcsolatban azt mondta: csak az a szociálisan rászorult élhet a nemzeti eszközkezelő nyújtotta lehetőséggel, aki legalább két gyereket nevel, családi pótlékot kap és jelzáloghitel-szerződését még 2009. december 30-a előtt kötötte. Az adósnak igazolnia kell, hogy legalább fél éve tartozik a törlesztő részlettel. A lakás vagy ház értéke pedig Budapesten és a megyei jogú városokban nem lehet több tizenöt-, más településen tízmillió forintnál.

Ugyancsak szeptember 28-án Csillag Tamás, a Nemzeti Eszközkezelő Társaság vezérigazgatója úgy nyilatkozott: a törvény elfogadását követően minden ügyfél számára lehetőség lesz, hogy a szükséges infókhoz könnyen és gyorsan hozzáférjen.

A törvényjavaslat szerint a bank értesíti az adóst arról, hogy elárverezi ingatlanát. A hitelfelvevőnek harminc napon belül nyilatkoznia kell a bankban, hogy az állam vásárolja meg a lakást vagy házat. A pénzintézet ezt nyolc napon belül elbírálja, és harminc napon belül eldönti, hogy engedi-e. Ha igen, ezt jelzi a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak, amely tizenöt nap alatt kiértesíti az adóst, majd a vételárról a bankot. Ha megegyeztek, a bank tizenöt napon belül engedi el a tartozást. Vagyis, ha minden jól megy, három-négy hónapon belül az államé lesz a lakás.

Az MSZP szerint a kormány elkésett a tavaly nyárra ígért eszközkezelővel. Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta: „Ha most hozzáveszem, hogy novemberben fogad el törvényt az Országgyűlés, az egészen biztos, hogy következő év januárban hathatós kezelése ennek a problémának nem indul majd meg.”

A hitelkárosultak egyesülete szerint több kérdést is fölvet a törvényjavaslat. Galcsik Éva, a Banki Hitelkárosultjainak Egyesületének szakértője az ATV-nek úgy nyilatkozott: „Azt nem tudjuk, hogy mennyi időre szól ez a bérleti jogviszony, azt sem, hogy mennyi lesz a bérleti díj, amit az ügyfélnek meg kell fizetnie, az viszont mindenképpen üdvözölendő, hogy itt megvalósul az elsétálási jog, hiszen, aki ebbe a rendszerbe bekerül, annak valamennyi tartozása elengedésre kerül.”

A bedőlt hitelesnek legalább fél évig kell bérelnie az ingatlant, annak visszavásárlására pedig a kétéves bérleti jogviszony végéig van lehetősége, de csak akkor, ha addig rendesen fizette a lakbért.

atv.hu