A vendég Szolnok kilenc góllal legyőzte a Ferencvárost a Vodafone férfi vízilabda-bajnokság 6. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
   
Eredmény:
FTC-Fisher Klíma – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 7-16 (0-5, 3-3, 3-4, 1-4)

a legjobb góldobók: Paján, Kincses 2-2, illetve Marnitz, Negrean 4-4, Nyéki 3

A Népligetben rendezett összecsapáson az egyik oldalon egy korábbi önmagához képest a mostani idényre meggyengült Ferencváros, a másikon ugyanakkor az új szezonra alaposan megerősödött, így a 2008-as olimpiai bajnok centert, Kis Gábort is a soraiban tudó, s pillanatnyilag a második számú kontinentális sorozat, az Eurokupa nyolcaddöntőjében is szereplő Szolnok szállt medencébe.
   
Az Albert Fórián halála miatt gyászszünettel kezdődött találkozón a módosult erőviszonyoknak megfelelően a vendégek nemcsak a vezetést szerezték meg igen hamar, hanem alaposan el is húztak, az első szünetig lőtt öt góljukra egyszer sem érkezett válasz (0-5). Kellemetlen fejleményként azonban Kist hüvelykujjtörés gyanújával kivizsgálásra kórházba kellett vinni.
   
A Fradi 0-6 után szépített, majd 3-7-re közelebb zárkózott, ám Marnitz Gergő harmadik góljával 8-3-as vendégvezetésnél mehettek nagyszünetre a csapatok.
   
A folytatás nem hozott érdemi fordulatot, előbb rendre öt-hat, majd pedig hét-nyolc góllal vezetett a Szolnok, amely végül  16-7-es  sikerrel gyűjtötte be a három pontot.
   
A tabella:
 1.  TEVA-Vasas-UNIQA             5  5   -   -    77-30  15 pont
 2.  Szeged-Beton VE              5  4   1   -    61-37  13
 3.  Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP        6  4   1   1    64-46  13
 4.  Groupama-Honvéd              4  4   -   -    52-27  12
 5.  ZF-Eger                      4  4   -   -    50-31  12
 6.  Debrecen Fujitsu             6  3   -   3    53-37   9
 7.  Bodrogi Bau-Szentesi CS and K-Szentesi VK  6 2 - 4  57-73  6
 8.  FTC-Fisher Klíma             6  2   -   4    49-69   6
 9.  PVSK-Fűszért                 6  2   -   4    54-75   6
10.  BVSC-Zugló                   6  1   -   5    52-67   3
11.  Kaposvári VK                 6  1   -   5    35-78   3
12.  OSC                          6  -   -   6    34-68   0

MTI